Egy másik lapot a forma aljába helyezünk. A krémet annyi részre osztjuk, ahány lapunk van. Így jut a lapok közé, és a díszítéshez is marad. Az első lapot megkenjük az első rész krémmel, jöhet rá egy újabb lap, és így tovább. Végül az egyenes tetejűvel zárjuk le. A díszítéshez megmaradó krémet felhasználásig tegyük a hűtőbe. A tortát néhány órára hűtőbe tesszük, hogy szépen összeálljon. Ezután óvatosan leválasztjuk róla a karikát, megkenjük a maradék krémmel, kihúzzuk alóla a sütőpapírt, és ízlés szerint díszítjük. Ugyanez képekben:
VisszaÜnnepeljék nálunk gyermekük születésnapját! Szülinapi díszítésekkel, színes szalvétákkal, lufikkal várjuk az ünnepelt Gyermeket és kispajtásaikat. Szakképzett animátor játszik a gyermekekkel, az általa összeállított játékokkal, arcfestéssel, kézműves programokkal! Születésnapi csomag: 1 születésnapi torta gyertyával (torta mérete függ a parti létszámától) Választhatott torták: Csupa csoki torta, Narancsos csoki torta, Tejszínes málna torta, Túrótorta, Gyümölcstorta és 2 dl szénsavmentes üdítő minden gyermeknek Tekintse meg gyermekzsúr galériánkat!
Felverem a tejszínhabot és krémhez adom, jól összedolgozom. A piskótát megkenem vele, feltekerem és vékonyan mély tálat ki rakok a piskóta szeletekkel a maradék krémet beleöntöm és a tetejére is rakok piskóta szeleteket(ez majd az alja lesz). Be rakom a hűtőbe pár órára, ha megdermedt ki veszem és egy tálcáéra ki borítom. A Barbie babát a közepébe óvatosan bele csúsztatom! 2-3 dl tejszínt felverem és azzal díszítem! Csupa csóki torta Kisfiam első szülinapi tortája! Csupa csóki torta Hozzávalók a piskótához (Vizes piskóta) 6 tojás 30 dkg cukor 26 dkg liszt 4 dkg kakaópor (vagy 4 dkg liszt) 1 cs. sütőpor 12 ek víz + 6 evőkanál olaj A vizes piskóta elkészítése: A tojássárgáját a cukorral és 8 evőkanál vízzel habosra kikavarom. A fehérjét kemény habbá verem, mikor kész ehhez is adok 4 evőkanál vizet, és ezzel is összekeverem. A lisztet elkavarom a sütőporral, kakaóporral. Ennek 1/3 részét a sárgájához keverem, majd a fehérjének is 1/3 részét. majd újból 1/3 liszt és fehérje, amíg mindent össze nem dolgoztam.
Puha kakaós piskóta és egy könnyed, nem túl édes tejszínhabos-csokoládé pudingos krém kombinációja ez a torta. Amit persze megkoronáz egy kellemes csupa étcsokoládés máz. A végeredmény: csupa csokis, nagyon finom, nem émelyítően édes. A nagy kapkodásban egy kicsit rusztikusra sikerült és az egyik legfinomabbra is! 😄Ma van Anyukám születésnapja, és már évek óta én sütöm a szűk család összes tagjának a szülinapi tortát. Persze mindig az utolsó napon, azaz a születésnap délelőttjén. Hiába tervezem el, hogy a szülinapok előtti napon fogom ezentúl elkészíteni mindenkinek a tortát kényelmesen, nyugodtan, hogy ne kelljen kapkodni, legyen ideje dermedni stb. - ez valahogy soha nem jön össze. Állandóan a születésnapok délelőttjén esek neki a tortasütésnek. Most is így jártam... Délelőtt 11-kor kezdtem hozzá. Bár Anyukám szülinapja van, de a kisfiaim "kikötötték", hogy most csakis csokoládé tortát készíthetek! 😉 Mivel kevés volt az időm, az itthon található egyszerű hozzávalókból készítettem.
7700 Ft Csokis piskótába belga csoki ganache töltve, tetején belga csokis mascarpone. Csokiimádóknak kötelező! 12 db-onként rendelhető! A cupcake-eket jelenleg nem a képen látható fekete, hanem fehér muffin kapszliba készítjük el. A cupcake-ek arany, illetve ezüst szórócukorral vannak díszítve. Szeletek száma Törlés Számos gyertya 200. - Ft/db (itt csak a darabszámot add meg! )Maximum 100 db rendelhető! Szálas gyertya 200. - Ft/dbMaximum 100 db rendelhető! Tűzijáték 500. - Ft/dbDoboz 300. - Ft/db * Kérek Nem KérekBoldog születésnapot! tábla 550, -Ft Kérek Nem KérekVirágdekor 3000. - Ft Kérek Nem KérekVirág+macaron dekor 4000. - Ft Kérek Nem KérekPlusz 0, 5 kg Sajtos pogácsa 1990, -Ft Kérek Nem KérekPlusz 0, 5 kg Sós vegyes aprósüti 1990, -Ft Kérek Nem kérekÁtvétel dátuma *Doboz 200. - Ft. /db * Kérek Nem Kérek Csupa csoki cupcake - 12 db mennyiség Cikkszám: 3045 Kategóriák: Cupcake, Egek sütik, Normal-rendelesi-datum
A Bounty óta tudjuk, hogy a csoki és a kókusz remek párost alkotnak. Nincs ez másképp akkor sem, ha szülinapi cukormentes tortáról van szó. Aki szereti az édességet, az már magától a látványtól is odáig lesz. Szeretem a szeretteimnek magam elkészíteni a finomságokat. Az valahogy mindig más. Benne van a szívből jövő szeretet íze a tortát a Férjem kapta még a szeptemberi születésnapjára. Kedvence a csoki és a kókusz, így nem volt kérdés, mivel lepjem meg. A rengeteg csoki (Kinder tojás, Choko Bons, Kinder Bueno, Raffaello golyók…) is csak arra várt, hogy a szülinapos elfogyassza. Nagy szerencséje, hogy inzulinrezisztens vagyok, így nem kellett attól félnie, hogy megeszem előle:)Magát a tortát IR-es verzióban sütöttem meg, – egyrészt az ő örömére, mivel egyébként alig eszik cukros dolgokat; másrészt magam miatt. Elég érdekes utat "járt be" ez a torta, mire az asztalra került. Előző nap elkészítettem egy részét, de tudtam, mindent nem lehet, hisz nem lesz hol tároljam, ahol nem bukhatnék le vele.
Glutén- és tejmentes epres gyümölcstorta Talán a legegyszerűbb, legtavaszibb sütemény, amit tuti mindenki szeret, az abszolút retro gyümölcstorta sok, sok eperrel a tetején. Gyerekkoromban a világból ki lehetett volna kergetni a gyümölcstortával, mert nálunk hagyományosan, … Bővebben: Glutén- és tejmentes epres gyümölcstorta Karácsonyi, mákos, citromos mascarpone torta Szafi Free hajdinamentes rostcsökkentett univerzális lisztkeverékkel Ritka, mikor elégedett vagyok egy tortával, hiszen nem vagyok gyakorlott torta sütő. Persze, a legfontosabb, hogy finom legyen, de én akkor vagyok igazán elégedett, ha külsőre is csinos. Szerintem ennek … Bővebben: Karácsonyi, mákos, citromos mascarpone torta Szafi Free hajdinamentes rostcsökkentett univerzális lisztkeverékkel Nemzeti ételek, b, mint Balkán – Bosanska reform torta – bosanska kuhinja Tudjátok milyen ez a torta? Brutálisan töményen diós, csokis, cukros. Amikor a bosnyákok sütnek, vagy főznek, akkor annak rendesen megadják a módját és nem spórolnak ki belőle semmit.
Gerzsenyi Flóra. Vegán és teljesen bűntudatmentes torta, ami megédesíti az első őszi hétvégéket. Recept:. Volume 0% Vegán csokis málnás torta A piskótához. A sütőt előmelegítjük. Összekeverjük a piskótához a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk a folyékonyakat is, és alaposan kikeverjük. Kizsírozott, kis méretű kapcsos kerek formába öntjük, és megsütjük (tűpróbával ellenőrizzük, hogy ragad-e még a belseje, ha igen, akkor tovább sütjük, míg jó nem lesz) Ez a vegán torta recept egyszerűen elkészíthető. Mindösszesen 15 percet vesz igénybe az előkészület, a többi a sütő dolga. Ezt a receptet sárgabarackkal és dióval készítettük el, de igazából bármilyen általad preferált, kissé savanykásabb gyümölccsel és más olajos maggal (pl. mandula) is szuperul harmonizál Mi is ámulunk, bámulunk: ez a mentes, vegán Eszterházy tortacsoda Mona sütőjéből került ki!? Mindenki ismeri szakmai partnerünket, Kiss Monát? Kilépés a tartalomb vegán Kezdőlap / Torta Művek / vegán. Mind a(z) 2 találat megjelenítve.