Köszönöm a csomagot, ez itt az enyém, vagyis hogy a gondnoké. Magának is szól kisasszony, de arra ne számítson, hogy megmagyarázom, csak annyit mondhatok, hogy TRAMPA. 7. SUMMÁZÁS Végül is nincs szó másról, mint Orlando útjáról át a Dunán, Dunakeszire és vissza az üdülőbe a csomaggal és arról, hogy jutott végül a padlásra. Meg a jellemfejlődés! Mert változásokon ment át. Mikor elindult, még betöltötte alacsonyrendűségének tudata, alkalmazott léte, lény, akinek nincs saját értéke, csak a feladatai és az értük kapott osztályzatok határozzák meg, kicsoda. Aztán lopva, mert hiszen annak aztán semmi köze sem volt a gondnok által rábízott feladathoz, színek, hangok és események játszottak vele, belement a játékba és jólesett neki. A sorban állás önmagában sivár tevékenység, annak is lehetne mondani, de amit tőle a gondnok és rajta keresztül a parancsoló és elváró társadalom kért, nem is volt több: álljon nyugodtan a sorban, hogy megkapja a csomagot. És akkor fölfedezte, hogy ő is és a többiek is lényük teljes gazdagságával állnak sorban, és hogy ők mind-mind többek, mint az adott egyszerű feladat.
Apám biztosra veszi, hogy mire a gyerek huszonöt éves lesz, a Leeds Unitedben meg az angol labdarúgó-válogatottban fog játszani. Ügyes focista, de talán ennyire azért nem. Nem mintha számítana. Az a 15 fontos, hogy szívesebben rugdossa odakint a bőrt, mint hogy egy Xbox vagy egy tablet felett görnyedjen. Nem tudom, meddig fog ez még tartani, de igyekszem kihasználni ezt az időt. Jól van szólalok meg, és kinyújtózom a paplan alatt. Ideje felkelni és összekészülni. Aki utolsónak ér le a reggelihez, az fog utána elpakolni! Ella és Otis sietve kikászálódik az ágyból, a végtagjaik összeakadnak, a hajtincseik lobognak, miközben kirohannak a szobából. Alex rám gördül. Meddig fog még működni ez a trükk? Nem tudom. Remélhetőleg egészen addig, amíg el nem kezdődik a későn ébredős korszak. És az mikor is lesz pontosan? kérdezi, miközben a hajtincsemet a fülem mögé simítja. Nekem teljesen öszszefolyt az egész. Elmosolyodom, mert eszembe jut, hogy Alex mennyi jó pontot szerzett mostohaapaként, amiért olyan zseniálisan bánt Chloéval, és hogy aztán mindet el is veszítette, amikor a kialvatlanságtól teljesen hasznavehetetlenné vált Otis és Ella születése után.
Hiszen igaza van, a fene megette, be nem dobhatja, csak leadhatja a rendőrségnek hivatalból, és az olyan rendes dolog lenne, szigorú, kemény, mégis tekintélyes, a polgári jogok, a béke védelme, a rendetlen dolgok elrendezése, fogják meg két oldalt, ne tudjon ugrálni. Miért iszik az ilyen, ha nem bírja? És akkor odament Orlando, hogy ne bántsák, mert csúnya lenne odaadni a rendőrnek: – Puha vagy Orlando, nem tudod te, hogy hogyan kell elbánni. lendítették a fűszálak Mert Orlando az italoktól elhomályosult sáskaszemen keresztül elfuseráltságára, saját bajaira, a besorolásra, a szárnylevágás őszi délelőttjeire, őszi délutánjaira gondolt. Arra a végigciripelt három éjszakára. Mert rövid életének azon a három éjszakáján szüntelenül dörzsölte a lábát, a segélykiáltás egyforma megegyezéses jeleit bocsátotta a levegőbe, addig nem merte, csak akkor tette ellenállhatatlanul, és jól szólt a hangja, erőteljesen, megringatták a harmatos levelek, tovább lendítették a fűszálak, a muskátlik az ablakokban, a bőrtáskák villogó csatjai, az üzletek fölött a feliratok.
Már régóta. Egy órája is talán. Azóta már a Tula völgy tenyerén ezer élet született. – Szép halála volt. Repkényt repített, répát remegtetett, mikor elfáradt, a halottas ágyánál ott állt a kilencvenkét fiú és a nyolcvanhárom lány, áldás poraira, igazán nem sokan mondhatják el, hogy olyan tartalmas és hosszú életük lett volna, mint szegény anyámnak. holdlegendás libalengés Aztán előtódultak a hírre mindenünnen a katicák, a kérészek, a surranok, a süsükék, a berendezkék, de a katica nem engedte, hogy megrohanják a csomagot. Majd a szertartás után, ha elmondták a verseket, a dudujkát, a politikai szónoklatot, ha majd beszőtték a legendák bugójába Orlandót és elégették az áldozati takaréktűzhelyen. – Ehhez már semmi közöm sincs – mondta Orlando pányvát lazítva csupa-csáppal, az eresz felé csoda csöpögével, holdlegendás libalengéssel, lilegéssel, és mászott fölfelé, és ott lenn nem hitték és ámultak, és akkor a gondnok a fal mellett már nem is mozdult, csak a gondnokné kevergette még mindig a rántott levest, mert ő olyan volt, aki akármi történik, akkor is csak azt keveri, amit kell, és Orlando libegett a szálon.