Csapatunk idei utolsó mérkőzését a Lipót ellen játssza hazai pályán december 6-án, azaz vasárnap 13 órakor. Következő ellenfelünk a Lipót immáron hat mérkőzés óta veretlen a bajnokságban. A mosoni csapat előző körben 3–1-re győzött a Szabadkikötő vendégeként, majd szerdán a 18. fordulóból pótolt Ménfőcsanak elleni bajnokin hátrányból fordítva Winkler András és Szabó Lukas góljaival 2–1-re nyert. A Lipót 20 mérkőzés után 11 győzelemmel, 38 pontot gyűjtve a harmadik a tabellán. A lipótiak legeredményesebb játékosa Szabó Lukas, aki 20 találattal magabiztosan vezeti a bajnoki góllövőlistát. Rajta kívül több rutinos játékos alkotja a csapatot, mint például a 2009-es egyiptomi U20-as világbajnokságon a magyar korosztályos válogatottal bronzérmet szerző Zámbó Bence, a Ferencvárosi TC korábbi védője, Sváb Dániel, vagy a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia volt támadója, Harsányi Zoltán. A mieink múlt vasárnap a nyitóforduló után ismét megtréfálták a tavalyi bajnokot. Csapatunk Tóth Tibor két góljával 2–1-re győzött az Érd ellen, s ezzel már öt mérkőzés óta veretlen hazai pályán.
A benyújtás módja Támogatási kérelmet az online kitöltő programon keresztül nyújtható be. Ehhez először be kell jelentkezni a oldalon, az "Egységes beléptető felület bejelentkezés" gomb használatával. Figyelem! A pályázat kitöltő felületéhez való hozzáférés előfeltétele a regisztrált kivitelezővel történő szerződéskötés, továbbá, hogy az érintett kivitelező a kapcsolódó funkció segítségével a oldalon rögzítse a pályázatot benyújtani szándékozó, megrendelő – adóazonosító jelét. Szerződés, illetve jelen bekezdésben leírt adóazonosító rögzítés hiányában a pályázatbenyújtási felület nem érhető el. Csak azok a vállalkozási szerződések számolhatók el, amelyeket a kivitelező regisztrációs listára történő felvételét követően írtak alá. A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
Képzeljétek, mi lett volna, ha felébrednek a gyerekek erre a csetepatéra? - Mi csak szerettünk volna egy kis ajándékot – nyivákol Lőri. - Rendben van. Ma éjszaka minden kívánságot teljesítek. Ha megígéritek, hogy ezután jól viselkedtek, kaphattok ti is ajándékot. A krampuszok majd behozzák nektek. Ciró, Pepe és Lőri persze megígérik. És azt is, hogy reggelre szépen rendbe teszik a szobát. Mikulás búcsút int, és visszaballag a szánkóhoz, a három krampusz a nyomában. Egy perc sem telik belé, a krampuszok visszatérnek jókora zsákocskát cipelve. - Tessék, Mikulás küldi – nyújtja a zsákot a fekete krampusz mogorván Pepének. - Ez pedig a mi ajándékunk – vigyorog a vörös, és három jókora virgácsot húz elő a háta mögül. De a cicák nem sokat törődnek a virgácsokkal. Letelepszenek a szoba közepén, és izgatottan bontogatják a zsákot. A krampuszok sietnek tovább, még rengeteg házba kell ajándékot vinniük. - Szaloncukor! Dió! Mogyoró! – csettingetnek boldogan a cicák a szőnyegen ülve, és hatalmas lakmározás veszi kezdetét.
A Krampusz azt is tudja, amit senki más, így hiába titkolják a gyerekek, rosszaságuk az év vége felé úgyis kiderülForrás: Wikimedia Commons, gyermek látja, hogy bizony az elmúlt évben 2 narancs, 3 csoki Mikulás és egy mini póni erejéig volt jó, és egy közepes méretű virgácsig rossz. Kézzelfoghatóvá tette tehát számára a szülő az egész éves viselkedését. Forrás: ShutterstockA két legnagyobb szülői hazugság, ami beárnyékolhatja a karácsonyi időszakotEgy világ omolhat össze, amikor a gyerek rájön, hogy nincs Mikulás, se Jézuska. A legtöbb szülő automatikusan behozza gyermeke életébe a csizmácskába csokit rejtő Mikulást, a karácsonyfa alá titkon ajándékot hozó Jézuskát, angyalkát. De mi történik, amikor kiderül, hogy ez az egész csak egy nagy átverés? Olvasd tovább! Mi maradt az ördög képéből? Lényegében semmi. Már nem félnek tőle a gyerekek, a virgács méretéből sem csinálnak különösebb lelki életet. A Mikulás-csomag szerves részét képezi, a kölkök gyakran még örülnek is neki. A tanmese tehát elhagyta fénykorát.