A kormány kényelmes fogású, nekem az áttételezése és a mérete együtt kicsit sok, lehetne kisebb és/vagy foroghatna kevesebbet, mert hiába könnyű, ha annyit kell tekerni rajta, hogy elszédülök egy ipszilon fordulónál. A műszerfal 10, 25"-os HD LCD kijelzője a tesztautó esetében a széria felszereltséghez tartozik, ami szerintem nem elengedhetetlen része az extráknak. Személy szerint szeretem, ha legalább a fő műszerek analóg kort idéznek. Ettől függetlenül a kijelzőre nem volt panasz, nappal is jól látható és sötétben sem veri ki az ember szemét, ráadásul azt is lehet állítgatni milyen infót jelenítsen meg, így eggyel több dolog van, amit személyre szabhat a tulajdonos. Az középkonzol médiaegysége szériában 8"-os, kezeli az Andriod Auto és CarPlay funkciókat, szerintem így is kiszolgálná a legtöbb ember igényét, de a tesztelt autóban a 319 ezer forintos extrának számító 9"-os egység volt. Bármennyire is látványosak a nagyfelbontású színes kijelzők, a számomra legfontosabb dolog az volt, hogy az autó mindenféle funkcióinak állítgatására hagytak fizikai gombot.
Dél-Pesti márkakereskedés - 1194 Budapest, Hofherr Albert u. 38. A SsangYong Korando története közel negyven évre nyúlik vissza. Az új, negyedik generációs Korando c300 modell 2019 végén jelent meg. Nemcsak mi, hanem vásárlóink is nagy érdeklődéssel várták az érkezését. A vezető autós portálok azóta is kézről-kézre adják az új modellt, így sok magyar nyelvű Korando teszt jelent meg, ami nagy segítség az új autó kiválasztásánál. Egy tudatos vásárlónál pedig a tesztek olvasása az első lépés, értékesítő munkatársaink is erre bátorítják az érdeklődőket. Korábban sok kritika érte a Korando megjelenését. Azonban a teszteket olvasva nemcsak abban van egyetértés a szakújságírók között, hogy az új modell nemcsak egy remek ár-érték arányú SUV, hanem a design is jól sikerült, az európai szemnek tetszetős. Egy masszív, jól összerakott autó, szemre és tapintásra is jó minőségű belső kialakítással, ami bátran felveszi a versenyt a konkurenciával. Olvassa el a Korando teszteket és látogasson el szalonunkba!
Hogy mi a vége? Nehéz megmondani, de kellő utánajárással találhatunk listaáron 10 milliós autót 8 millióért, de a SsangYong is akcióz, így például a tesztben is szereplő autót megcsíphetjük újonnan még éppen 7 millió alatt. Ez pedig erős ajánlat még akkor is, ha sokan az értéktartás kérdésével támadnak vissza. Utóbbival pedig egyáltalán nem biztos, hogy lesz gond. Igen, a SsangYong pár éve még nem itt tartott, de most már több mint tisztességes autókat gyárt – emlékeim szerint a Kia első tisztességes autójának, a Cee'd-nek sem volt gond az értéktartásával. További erősítő tény lehet az 5 éves garancia, amit a magánszemélyeknek érdemes megfejelni még 5 évvel, 150. 000 km-ig a hajtáslánc garanciális védelmével (ez plusz 162 ezer forint) – így nem kell félni a turbómotortól. Néhány szóban A SsangYong erős ajánlatot tesz le az asztalra a Korando képében, amely jó áron a lényeges dolgokat tekintve nagyon is sokat pakol oda. Egy-két funkció kimunkáltsága hagy ugyan kívánnivalót maga után, de ebből a magas fogyasztást kivéve egyik sem olyan vészes, hogy ne tudjunk örülni a legtöbb konkurenssel szemben erősnek nevezhető árelőnynek – igaz, a jelenlegi körülmények között ennek mértéke nagyjából egy tucat áralku megkötése után ítélhető meg valamennyire.
Kiváló modern indulási hanggal kel életre, alapjáraton teljesen finom és néma a járása. Dinamikája itt sem hazudtolja meg magát, nincs az a forgalmi helyzet amelyből ne kerülne ki győztesen. Ráadásul eközben a fogyasztása is teljesen baráti, simán el lehet járni az autóval 8 literes átlagfogyasztással, amely egy kiváló működésű start-stop rendszerrel került kiegészítésre. Az új motorhoz kapcsolt 6 fokozatú kézi váltó tökéletes harmóniában él együtt a motorral, eközben kiváló kapcsolási érzettel örvendezteti meg a vezetőt és eközben pontos gyors váltásokkal szolgál. A korábbi tesztautó téli időszakban járt nálunk, akkor egy kicsit hektikusan működött az autó légkondícionálója. A mostani autóban viszont minden a legnagyobb természetességgel zajlott, tartotta a kívánt hőfokot, gyorsan, huzatmentesen hűtötte le még a felmelegedett autót is a rendszer. Menet közben ellenben az autó igazán harmonikusan, a Ssangyong legjobb hagyományai szerint működik, szépen vasalja ki az úthibákat, csendesen suhan még nagyobb sebességnél is.