Szombaton a Palotást fogadta a Mátraterenye a megye egyes bajnokság hetedik fordulójában. Gyorsan megszerezték a vezetést a házigazdák, akik a második felvonásban megduplázták előnyüket, így végül kettő nullás győzelemre tettek szert. A lefújás után a […]A csapatok edzői és a meccs legjobbja mondta el meglátásait a lefújás után. Szombaton Mohorán volt jelenése a Karancslapujtőnek a megye egyes pontvadászat hetedik körében. A hamar kétgólos előnyhöz jutó hazaiak a lefújásig megtartották lépésfórjukat, így végül kettő nullás sikert arattak. A lefújást követően a házigazdákat irányító Baranyi Tibor, a […]A szintén egypontos Monort fogadja Nógrád megye immáron egyetlen NB III-as csapata. Két hét szünet után folytatódik a 2022/2023-as idény a harmadosztály Közép-csoportjában. A Balassagyarmati VSE sajnálatos és minden előzményt nélkülöző döntése miatt sajnos immáron csak egy Nógrád megyei székhelyű gárdának, a Bánk-Dalnoki Akadémiának szoríthatunk a mezőnyben. Az említett társulatnál […]A csapatok edzői osztották meg gondolataikat a lefújás után.
Múlt szombaton a Pásztót fogadta a Mátraterenye a megye egyben. Alaposan bekezdtek a vendégek, negyedóra sem telt és már kettővel vezettek. Előbb Gazdag, majd Bocsi talált be. Hamarosan szépítettek a házigazdák, Kovács Erik szólóból lőtt szép gólt. A szünetig […]Nem tudott pontot szerezni a Bánk-Dalnoki Akadémia II. Múlt szombaton a Bánk-Dalnoki Akadémia második számú csapatát fogadta a Palotás a megye egyben. Jobban kezdtek a lendületes látogatók, de csak helyzetekig jutottak, gólt nem tudtak elérni, ami miatt joggal bosszankodhattak. Az első félidőben érintetlenek maradtak a hálók, a második felvonásban viszont […]Videós összefoglaló a továbbra is nyeretlen vendégek vereségéről Ahogy arról korábban már beszámoltunk, vasárnap kettő egyes fiaskót könyvelhetett el a PTE-PEAC-nál a Bánk-Dalnoki Akadémia. A harmadosztály Közép-csoportjának nyolcadik körében sorra kerülő meccset hiába indították Kiss korai góljával a látogatók, nem sokkal később Makai egyenlített. Ezt követően egészen az utolsó negyedóráig […]Videós összefoglaló a meglepetésszerű fiaskóban érdekelt Ipoly-partiak vereségéről.
Szerkesztőségünk az őszi szezon során is hétről-hétre meg fogja választani a Megyei II. osztály adott hétvégéjének legfigyelemreméltóbb teljesítményét jegyző futballistáját. Az új idény hetedik fordulóját követően a Karancsalja játékos-edzője, a pályára öthónapos kihagyás után visszatérő Smelkó […]A Palotást fogadja az SBTC, az Építőket látja vendégül a Mátraterenye, a Szendehely látogat Mohorára. Ezen a hétvégén a kilencedik kört rendezik meg a megye egyben. Hat meccsre kerül sor szombaton, egy marad vasárnapra. Lássuk, mire számítunk a közelgő találkozók kapcsán! Megyei I. forduló: 2022. október 8. (szombat), 15. 00: […]Rovatunkban a csapatok szakvezetői mondják el várakozásaikat az aktuális mérkőzések kapcsán. A megye hármas bajnokság keleti-csoportjának nyolcadik köre előtt a Nógrádsipeket irányító Kelecsényi Gábor mondta […]Rovatunkban a csapatok szakvezetői mondják el várakozásaikat az aktuális mérkőzések kapcsán. A megye hármas bajnokság nyugati-csoportjának hetedik köre előtt a Kétbodonyt irányító Bartyik Róbert mondta el […]Új rovatunkban a megye egyben éppen szabadnapos csapat edzője mellett egy játékos vázolja majd fel elképzeléseit az aktuális meccsek kapcsán.
Már-már úgy nézett ki, döntetlennel ér […]A Bánk-Dalnoki Akadémia II ellen aratta zsinórban negyedik sikerét Csatlós Csaba társulata. Múlt szombaton a Bánk-Dalnoki Akadémia második számú együttesét fogadta a Szécsény a megye egyben. Álomszerűen kezdtek a Galovszky révén már az első percben betaláló vendégek, a nyitónegyedóra végén viszont Angyal jóvoltából jött a válasz. Ezt követően is próbálkoztak […]Korán eldöntötte az érdemi kérdéseket a Héhalmot felülmúló gárda. Múlt szombaton szomszédvári derbin fogadta a Palotás a Héhalmot a megye egyben. Parádésan indították az összecsapást a házigazdák, akik Kotasz Gergő révén hamar betaláltak, majd Jambrich Sámuelnek köszönhetően még a nyitónegyedórában újra megrezgették a hálót. Maradtak fölényben a hazaiak, az első […]A Berkenye ellen győzött Romhányi Tamás csapata. Múlt szombaton a Berkenyét fogadta a Karancslapujtő a megye egyes mezőny nyolcadik fordulójában. Egy darabig masszívan álltak a lábukon a vendégek, az első fél óra letelte előtt nem sokkal viszont gólt kaptak, a hazaiak játékos-edzője vette be a kaput.