Kétrészes cikksorozatunkban teszteltünk egyéni edzést, csoportos órát, kipróbáltunk gépeket, és ahol volt, ott a medencét is. Még hogy nincs a belvárosban egy jó kondi sem! Egyből 5-öt gyűjtöttem össze nektek, és teszteltem is mindet, sőt, egy hatodik is a listához csapódott. A helyeket teljesen a saját ízlésem alapján választottam ki - megnéztem az oldalukat, a képeiket, a szolgáltatásaikat és a visszajelzéseket, így született meg a listám. Természetesen ezeken kívül is rengeteg jó hely van a városban, nekem most ennyi fért bele, így is elég erős izomlázzal írok most, ami nem jelent mást, mint hogy használtak az edzések! Amikor belevágtam, nem tudtam, mire vállalkozom, elég kemény menet volt – az elmúlt 3 napban 4 helyet teszteltem, a termek felében találkoztam ismerőssel, pedig nem beszéltük meg a találkozót, szóval összességében minden helyen ért valami meglepeté összeállításban nem hasonlítom össze a helyeket, mert ahogy ti is látni fogjátok, próbáltam változatosan válogatni – a családias kis teremtől a többemeletes, uszodás fitness & wellnessig minden lesz.
Azt szeretnék, ha minden gyermek – még az általános iskola befejezése előtt – megtanulhatna úszni, ezért tanuszodánkat kifejezetten erre a célra építették meg. Úszásoktatásaik babák-mamák, óvodás és iskolás korú gyermekek, felnőttek, sőt szépkorúak számára is nagyszerű lehetőséget biztosítanak sportolásra és kikapcsolódásra is. Kapcsolódjon ki a V30-ban, vegye igénybe hétvégi WEEKEND RELAX kedvezményüket: 130 perc Swim & Go és Wellness & Go használat kizárólag hétvégén vásárolható belvárosiaknak* csak 2. 700 Ft / 130 perc nem kerületi lakosoknak: 3. 500 Ft / 130 perc
Van Budapesten egy nem mindennapi edzőterem, vagyis inkább okos edzőteremnek nevezhető. Íme a SmartFitness: Hogy mitől lehet "okos" egy edzőterem? A Smartfit népszerűségének és egyben hatékonyságának titka az intuitív működés, életszerű és hatékony motiváció és a látványos eredmények, amelyeket a német fejlesztésű high-tech Milon eszközök biztosítanak. Még egy edzőterem sem volt ennyire intelligens, hiszen a Milon eszközök együttesen hoznak létre egy különleges és maximálisan személyre szabott edzési rendszert. Milon eszközök segítségével elképesztő eredményeket érhetünk el a testformálás, illetve az állóképesség növelés terén és természetesen ezek a referenciák vonzzák a népet rendesen. A SmartFit edzőterem különlegességét fémjelzi, hogy pillanatnyilag ők az egyeduralkodók az intelligens edzések terén, ugyanik Budapesten kizárólag náluk lehet igénybe venni az okos Milon edzőtermi rendszert. Amit tudni kell a SmartFit edzőterem szolgáltatásairól: Talán az egyik legfontosabb, hogy első alkalommal az edzés teljesen ingyenes.
A többi között ezek a helyiségek és szolgáltatások találhatóak meg az V. kerület új sport- és élményközpontjában, amelynek próbaüzeme most indul. A sportközpont ősztől várja szélesebb körben a közönségét, az addig tartó próbaüzemben csak a kerületiek használhatják, ingyenesen. Ősztől megnyílik a belvárosi uszoda a közönség szélesebb köre előtt is – Fotó: Belvárosi önkormányzat A beruházással a Belvárosi Önkormányzat a 20 éve megszűnt Molnár utcai uszodát pótolta, a mai kor csúcstechnológiáját felhasználva. Az épület látványa sem akármilyen, a homlokzatát az emberi izomrostok motívuma teszi különlegessé Skardelli György Kossuth-díjas építész tervei alapján. Konditerem is várja a látogatókat a medencék mellett – Fotó: Belvárosi önkormányzat A központ belső megjelenését pedig a zöld, ökológiai szemlélet jellemzi. A létesítmény alacsony energiafelhasználású, a tetőre telepített napelemparkkal és a speciális homlokzatnak köszönhetően, fényudvarral. A beruházás részeként az önkormányzat 800 méter mély termálkutat fúratott, így a felhozott termálvíz az épület fűtésére, a medencék vízének melegítésére és nem utolsó sorban fürdőzésre is alkalmas.
Az egész órán betanult koreográfiákat nyomtak, egy új szám sem volt (mármint nekik), ráadásul az összes nagyon pörgős, gyors koreográfia volt – szerintem nem mondok újat azzal, hogy nagyon fárasztó volt. Bénázásaim ellenére nagyon élveztem az órát, mert végig szuper volt a hangulat! Összességében:Miért ajánlom: - modern géppark, kellemes környezet- fiatal, jó fej edzők- jó ár - érték arány- hatalmas választék csoportos órákból- az uszoda szuper! Ami nem tetszett:- kezdőként nehéz becsatlakozni egy csoportos órára (legalábbis a zumbára)- nincs külön úszójegy/ bérlet (wellness jegy viszont van, uszoda+ szaunák: délelőtt 1890. -)Árak: első alkalom (fitness, wellness + 1 csoportos óra): 1500 FtInfók: Wellness - NaphegyOxygen központot a városban 3 helyen is találni, mi a cikk tematikájából adódóan a Budai Vár mellett lévő Naphegy utcai létesítményt látogattuk meg. Ha nem kocsival mentek, egy kicsit mindenképp sétálnotok kell a busztól, mi is így tettünk, legalább megvolt a bemelegítés. Az épület már kívülről is nagyon stílusos, biztos ti is láttátok már, ha más nem, a buszról.
Így néz ki a központ az utcáról, az ablakok pont a Várra nélépve sem ért minket csalódás, gyönyörű szép minden. A recepciónál itt is ajánlottak órát, mégpedig a zsírégető aerobicot. Előtte még volt egy kis időnk körülnézni, szóval kicsit körbejártuk a helyet. Bárhova mentünk, minden gyönyörű szép volt, modern gépek, szép kilátás. Már az öltöző sem szokványos, a stílusosan kialakított szekrények között hajszárítók, tükrök sorakoznak, a zuhanyzóban pedig a tusfürdőt is odakészítik a vendégeknek. Igazi aerobic az emeleti teremben volt, meg is telt a helyiség. Talán egyedül itt tapasztaltam azt, hogy a csajok full sminkben edzettek, ami nekem mondjuk elég furcsa, egyébként az edzőn kívül összesen talán egy srác volt. Ez az óra is pörgősen indult, és fő kelléke a step pad volt. Aki dolgozott már ilyenen, az pontosan tudja, hogy ez az eszköz milyen gyilkos tud lenni, hát én nem tudtam. Főleg abban a tempóban, amit az edző diktált – nagyon durva volt így elsőre! Szerintem tökéletesen látszik az arcomon, hogy milyen durva edzés volt ez, nagyon gyorsan jöttek egymás után a zsírégető gyakorlatok, amit a step-pad csak fokozott.
Engem abszolút kinyírt. Már az elejétől nagyon nehéz volt tartani a tempót velük, pedig a gyakorlatok nem voltak nehezek, viszont nagyon kis idő alatt rengeteget meg kellett tudni csinálni belőle, szóval kábé 10 perc után úgy elfáradtam, mint máskor csak egy egész edzés után. Mondjuk az vigasztalt, hogy mellettem az egyetlen srác sem bírta mindig a tempót, pedig ő nagyon szép izmos volt... Annyira gyilkos volt számomra - viszonylag edzetlenként - a dolog, hogy bár hősiesen kitartottam, 30 percnél tovább nem bírtam, és muszáj volt egy kis levegőhöz jutnom. Az alkalom egyébként 55 perces, de nekem fél órával a befejezése után sem ment a lépcsőzés. És persze még 2 napig után gyorsan átmentünk a wellness részlegbe, ahol az előbbi pörgés tökéletes ellentéteként mély nyugalom töltötte be a tereket. A képen csak hosszabb nézés után, ám a jacuzziból már elsőre a Várat láthatjátok! Teljes a részleg bármelyik 5 csillagos szálloda wellnessével versenyre kelhet, minden van, amit csak el tudtok képzelni, és minden csúcskategóriás.
Feliratkozom a hírlevélre
5/10 anonim válasza:1 alkalomra megéri személyedzőt fizetni. Megmutatja neked hogyan kell használni a gépeket, és ír neked egy edzéstervet. Utána már nyomhatod magadtól. 18. 12:57Hasznos számodra ez a válasz? 6/10 A kérdező kommentje:Köszönöm a hasznos tanácsokat. Esetleg még egy jó helyet tudnátok ajánlani? Ti hova jártok gyúrni? 7/10 anonim válasza:Nem épp a belváros de a Törökvész úti Ált. Iskola aljában működik a Karcsi GYM. A hely tökéletes és a srác aki üzemelteti rendes és szakké havi bérlet 4-5rongy és bármikor segít az edzés tervet ingyen állította össze. 22. 01:30Hasznos számodra ez a válasz? 8/10 A kérdező kommentje:Húú köszönöm szépen! Pont ilyen válaszokat vártam. Ha még kaphatnék ilyen konkrétakat, az nagyon jó lenne. 9/10 Nabas válasza:100%500 Ft/alkalom (kb. 1, 5 óra) a személyi edzés a Belvárosi Multifi Fitness Stúdióban ( Lázár u. 9. az Opera mögötti utca). Azért ennyi, mert órarendszerű fix időpontokban van, de minden másban ugyanazt nyújtja, mint a többezres személyi edzések.