Elbúcsúzunk Annától, akinek megígérem, hogy bemegyünk majd a magyar szerkesztőségbe, és adunk interjút. Minnel a következő célpontunk Lu Xun pekingi háza, amely egy kegyelemből meghagyott hutong közepén fekszik. Min kikeresgeti a Wechaten a térképen, de nem nagyon látja a napfényen képernyőt, nem lehet világosítani, mert a gyerekei a múltkor a fürdőkádba ejtették a telefonját. Így nagyjából találomra indulunk el. Min ezen a környéken született – nálam két évvel idősebb –, és '89-ben eljött Magyarországra. Azt mondja, rá sem ismer a környékre, a régi Peking, amelyben a gyerekkorát töltötte, teljesen megsemmisült, csak itt-ott maradt belőle egy-egy apró hutongsziget. Mutatja, merre állt a városfal, amely olyan széles volt, hogy birkanyájak legeltek a tetején, mesél a földszintes kis házról, ahová született, és amelynek az egykori helyét is csak körülbelül tudja megmutatni a toronyházak között. Közben kiderül, hogy a homályos képernyőjű telefonját is fordítva tartotta, így irányt váltunk, és végül tényleg feltűnnek a hutong házacskái.
Fél egykor állunk fel az asztaloktól, meglehetősen elgémberedve. Gyorsan megebédelünk, aztán kettőre átmegyünk az Idegennyelvi Egyetemre, ahol Yu Zemin tanít, és rögtön meg is invitál minket az előadására. Ez a kettes számú idegennyelvi egyetem, az egyes számún már jártam nyáron, ahhoz az egyetemhez tartozik a Foreign Language Teaching Press, ők rövidesen képviseletet nyitnak Magyarországon. Ahhoz az egyetemhez is tartozik magyar tanszék, ott is tanulnak vagy húszan. Ez, a kettes számú, hatalmas egyetem, oktatnak vagy hatvan nyelvet majd tízezer diáknak. Magyarra több mint húsz hallgató jár évfolyamonként, ez az előadás, amire beülünk, az első két évfolyamnak szól. Előadásában Min az Ómagyar Mária-siralomtól a kortárs szerzőkig száguld végig a magyar irodalmon, fókuszban a Szabadság! Szerelem! és a Nemzeti dal tucatnyi kínai fordításával. Lu Xun, aki meghatározó hatással van a mai Kína kulturális életére is, Petőfit tartotta a világ legnagyobb költőjének, ezért aztán Kínában minden gyerek megtanulja az iskolában tisztelni Petőfit.
… Damaszt és paprikás csirke 2020 december 17. (csütörtök) 10:26 Péterfy-Novák Éva, Szentesi Éva: Damaszt és paprikás csirke. Budapest, 2020 Péterfy-Novák Éva és Szentesi Éva első közös kötetében az olvasók bepillanthatnak a szerzők életébe, barátságába és konyhájába. Hol vidámabb, hol szomorúbb, egyedül vagy éppen közösen megélt történeteket ismerhetünk meg, s az elbeszéléseket a szerzők legkedvesebb receptjei egészítik ki. Balatoni kiruccanás, kisoroszi karácsony, tarját elcsenő macska, romantikus vacsora a horvát tengernél… Hagyományos vasárnapi ebéd, mindenmentes ételek, indiai fogások – ki-ki válogathat ízlése szerint. Hygge szerelem 2020 december 17. (csütörtök) 10:23 Rosie Blake: Hygge szerelem. Budapest, 2020 A hygge tökéletes receptje idén ősszel: készíts egy forró csokoládét, burkolózz be egy takaróba, és olvasd ezt a szívmelengető könyvet. Idén ősszel rosszul állnak a dolgok Yulethorpe-ban. Hideg van, esik az eső, és vigasztalanul szürke az ég. Az utolsó üzlet a főutcán – egy bájos kis játékbolt – épp most csukta be örökre az ajtaját.
A kezdő és a tapasztalt hímzők is örömüket lelik a 20 gyönyörű és praktikus hímzés elkészítésében. A földönfutók éve 2020 június 19. (péntek) 09:34 Sahota Sunjeev: A földönfutók éve. Budapest, 2020 Sunjeev Sahota Booker-díjra jelölt regénye szülőföldjüktől távol boldogulni próbáló embereket mutat be, akik hozzák magukkal a kasztrendszerben gyökerező ellenszenveiket és előítéleteiket, miközben számukra teljesen idegen társadalmi normákhoz kell alkalmazkodniuk. A földönfutók évét akár izgalmas kalandregényként is olvashatnánk a túlélésért, a jobb életért folytatott küzdelemről – ha nem lennének a történetek és a helyzetek ennyire gyomorszorítóan hihetők és valóságosak. Szívedbe cammogva 2020 június 04. (csütörtök) 06:53 James Gould-Bourn: Szívedbe cammogva. Budaörs, 2020 Danny élete romokban hever. Feleségét egy éve vesztette el egy autóbalesetben, fia, a tizenegy éves Will pedig a tragédia óta nem beszél. A csapások ezzel még nem érnek véget: a férfit hamarosan a munkahelyéről is elküldik, emellett tartozik a főbérlőjének, aki megfenyegeti, hogy eltöri a lábát, ha nem fizet.