Erre azok még hangosabban kiáltozták: "Feszítsd őt keresztre" Ekkor Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, azután átadta nekik, hogy keresztre feszítsék. A katonák bevezették őt a helytartóság udvarába, és összehívták az egész csapatot. Bíborruhába öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: "Üdvöz légy, zsidók királya! " A fejét nádszállal verték, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a bíborruhát, és ráadták saját ruháját. Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék. Egy arra járó embert, cirenei Simont, Alexander és Rúfusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Így vezették ki arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyahely a neve. Mirhával kevert bort adtak inni neki, de ő nem fogadta el. Felfeszítették a keresztre, azután megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. Három óra volt, amikor keresztre feszítették.
Mindezt kiért történt? Értünk. Ha létezett fájdalom és szenvedés valaha, akkor ez benne összpontosult ebben a kiáltásban. Mindezt azért, hogy nekünk már soha ne legyen meddő az a reményünk, amiben Istenhez kiáltunk. Ezt nevezik helyettes áldozatnak, ezért aki ezt elfogadja, nem az eredeti érdeme szerint, hanem Isten kegyelméből a szellemi halálból átkerül az életre, az örök életre. Városunkból, Szegedről is lehet a fagyos éjjelben és lehet az enyhébb nappalokon is Istenhez kiáltani, de senki se verje öklével büszkén a mellkasát, mondván: az embert érdemtelenül érik megpróbáltatások, hisz mi fogyatkozás lelhető benne? Aki felkiált Hozzá, annak tudni kell, hogy nem az érdemei alapján hallgatja meg, hanem az Áldozat révén, amit Fiában hozott. Aki szégyell innen felkiáltani, mert ma már csak a gyengék és ostobák teszik azt, megfosztja magát attól a személytől, aki valósan segíthet akkor, amikor fáj.
A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): "Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát? " Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: "Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: »A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? « Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk. " A tanítványok elmentek, és a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miközben letelepedtek és ettek, Jézus ezt mondta: "Bizony mondom nektek, egy közületek, aki velem eszik, elárul engem. " Azok elszomorodtak és egyenként megkérdezték: "Talán én? " Ő azt felelte: "Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt nyúl a tálba.
Az elhagyatottságnak ezek a szavai a Fiú Atyától való elválaszthatatlan egységének síkján születnek, mégpedig azért, mert az Atya »őrá vetette mindannyiunk tisztátalanságát« (Iz 53, 6). "Valóságos elhagyatottság ez Jézus embersége számára, mert Isten nem lép közbe, hanem meghagyja őt ebben az állapotában. Nem valóságos elhagyatottság istensége számára, mert Jézus, mivel Isten, egy az Atyával és a Szentlélekkel, és tőlük nem szakadhat el, legfeljebb csak különbözővé válhat tőlük. Ez viszont már nem fájdalom; hanem szeretet. A szenvedés – írja J. Maritain – "Istenben végtelenül igazabb módon létezik, mint bennünk, de hiányzik belőle minden tökéletlenség, mivel a szenvedés Istenben abszolút egységet alkot a szeretettel. "Mi is ezt gondoljuk az elhagyatottságot illetően: Vajon Isten nem Egy-e a három Személy megkülönböztetésében, egyidejűleg Egy és Három, a – mondhatnánk – időn kívüli időben, ahol a Szeretet él, ahol az Atya öröktől fogva szüli az Igét, és ahol a Szentlélek, mint isteni Személy szintén öröktől fogva származik, egyidejűleg egyesítve és megkülönböztetve az Atyát és a Fiút, úgy, ahogy Ők Egyek és Hármak?
Deus, Deus meus Részletek VirágvasárnapTraktus Bibliai szakasz: Zs 21, 1–3. 7. 18–20. 23. 31–32 Forrás: ÉE 807 (1399. oldal), GH 131 (126. oldal), GH 633 (575. oldal) Magyarázat A 21. zsoltár a Passiót vezeti be. E szavakat maga Krisztus imádkozta a keresztfán. Egyesüljön most az Egyház is szenvedő Fejének imádságával! Kotta Ugyanez a tétel egyszerű dallamon: (1) Istenem, Istenem, miért hagytál el engem * miért vagy messze kiáltásom szavától? (2) Én Istenem, napestig kiáltok, és meg nem hallgatsz * és éjjel, és nem figyelsz reám?! (3) Én pedig féreg vagyok már és nem is ember * emberek gyalázata és a nép megvetettje. (4) Átlyuggatták a kezemet és /lábamat, * és megszámlálták minden /csontomat. (5) Csak néznek és szemlélnek /engem, * elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot /vetettek. (6) De te, Uram, ne légy messze /tőlem, * én Erősségem, az én védelmemre /siess! (7) És én hirdetem a te nevedet atyámfia/inak, * az egyháznak közepette dicsérlek /téged. (8) És hirdettetik az Úr a jövendő nemzedéknek + a népnek, mely egykor /születik * melyet majdan az /Úr teremt.
gondolata, hiszen a halálnak szükségszerűen kell legyőzetnie ott, ahol Isten az Úr. Ebből a szemléletből nem következhet lázadás a halála pillanatában, amely lerombolna mindent, amiért Jézus élt. Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg. De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép. Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin. Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem. Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen! Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok. Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán. Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél.
(Mt 26, 42) Áldozás utáni könyörgés: Mennyei eledellel tápláltál minket, Istenünk. Könyörögve kérünk, hogy akik szent Fiad halálából már biztosan remélhetjük azt, amiben hiszünk, feltámadásának erejéből eljuthassunk oda, ahová törekszünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Úgyhogy nekünk nem is az a kérdésünk: Én Istenem, miért hagytad el őt, hanem az, hogy: kiért? És ezt már csak térdre roskadva lehet igazán tudomásul venni, hogy éretted, érettem, miattam, helyettem! - Ezért! Mert az Úr mindnyájunk bűnét Őreá vetette, és a mi nevünkben Ő áll ott vádlottként Isten ítélőszéke előtt, a mi bűneink büntetése szakad rá abban a gyötrelmes halálban. Ezért nemcsak úgy érzi Jézus, mintha elhagyta volna őt az Atya, hanem magát a gyötrelmes tényt fejezi ki, a teljes elszakadás tényét, azt a kínt, ami a ki nem engesztelődött bűnösre a halál után vár, kiszolgáltatva a sötétség hatalma minden gyötrelmének, amit csak bűneinkért megérdemeltünk. Ezt vette le rólunk, ettől váltott meg bennünket! Itt nem egy általános megfeszítés, halál és eltemetés történt, amilyen már nagyon sok volt ezen a földön, hanem itt Jézus a poklot járta végig ebben a megfeszítésben, meghalásban. Itt megváltó halál történt. Másért, más helyett, valaki másról vette le az ítéletet, a büntetést, valakinek a helyébe lépett, valakit helyettesített.
Kézikönyvtár Verstár - ötven költő összes verse József Attila VERSEK 1924 MÉRT HAGYTÁL EL, HOGYHA KÍVÁNSZ Teljes szövegű keresés Igaz-e, hogy érezlek most is, Amikor messzire vagy tőlem? Mért hagytál el, hogyha kívánsz, Ha bennem lehetsz csak ünneplőben? Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól? Mért fáradnak el a rohanók? Mért rág szú-módra szét a tenger Karcsú, viharra teremtett hajót?... Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém, Mint szép, szikrázó mennykő a tóba! De megégetnők-e a világot, Vonagló lángokként összefonódva? S pocsolyákba árkolt bús arcomba Birnál-e nézni, ha én is belelátnék?... Ó asszonyom, te balga, te bolond, Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!