által közlekedtetett regionális járatok Székesfehérvár területén a helyi és helyközi járatok közös megállóiban helyi utazásra is igénybe vehetők a. A KDOP 4-2-3-09-2010-0010 jelű pályázat keretében összesen közel 300 millió Forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Alba Volán a. Menetrendek Hu A módosítások általában 3-5 nappal az érvényességük kezdete előtt kerülnek be az adatbázisba az esetek többségében minden hónap végén. Helyközi menetrend alba volán. Körzeti Megbízott Fogadó Órája Bővebben. Autóbusz BKV Volán helyi járatok vonat. A honlap tartalma eltérő megjelölés hiányában a tartalomszolgáltató szellemi alkotása mely így csak a vonatkozó törvényi korlátok között használható fel. Szombathely helyi díjszabás szerint igénybe vehető helyközi járatok május 3-ától. Jelenleg érvényes vonalhálózati térkép pdf 2022. Az Alba Volán ZRt. Helyközi és helyi járatok információi. Helyközi menetrend Alba Volán Zrt. Változik a 64-es autóbuszcsalád 64-es 64A 164-es és 264-es autóbuszok menetrendje.
Az előző részben a VT-Transman Kft. egykori munkásjáratait, illetve a cég budapesti szerepvállalását lehetett megismerni. A történet folytatásában az egyéb szerződések alapján egykor közlekedő, menetrend szerinti járatok, illetve a vidéki helyi- és helyközi közlekedésben vállalt szerepkör kerül bemutatávésbé közismert, hogy a VT-Transman Kft. a 2000-es években honvédségi szerződéses járatokat is végzett. Ekkoriban kezdődött, hogy a Honvédelmi Minisztérium megpályáztatta a dolgozói járatait, kezdetben 24 vonalon, összesen 32 autóbuszra [51], később ezek a járatok drasztikusan rövidültek, több viszonylat pedig teljesen megszűnt [52]. A VT-Transman által 2002-ben megnyert vonalak, a szállított napi utasszámmal és a költségekkel együtt, az alábbiak:1. táblázat: a VT-Transman Kft. honvédségi dolgozói járatai 2002-től [51]A járatokon alkalmazott autóbuszokról nem maradt feljegyzés, a korszak állománylistájának ismeretében ezek Ikarus, Neoplan, esetleg Mercedes gyártmányok lehettek. Érdekesség, hogy a VT-Transman Kft.