Dombi 1970-ben végzett a Ságvá klasszikus tablóképen– Az, hogy gimnazistaként Sartre-ot és Camus-t olvastunk, Suki Bélának köszönhető, akinek lenyűgöző volt a tárgyi tudása. Ugyanakkor bohém volt, szerette az italt és a nőket. Egyenrangú félként kezelt bennünket, ami nagyon imponált. Sose felejtem el, szerenádkor elhozta a hegedűjét, és zenélt nekünk meg a tanártársainak – mondta Dombi Gá Béla a Szuromi Pál, Zoltánfy István, Novák András, Petri Csathó Ferenc és Temesi Ferenc fémjelezte nagy generációnak volt a egykori törzshelyVeress Miklós költő nemcsak barátja, de sógora is volt Sukinak, akinek a húgát vette el, igaz, később elváltak. Veress azt írta a Tiszatájban (pdf), hogy Suki sorsa tipikusan az ötvenes évek nemzedékéé volt. "Sokan tartották róla, hogy többre vihette volna, ha – s itt ugyebár kis szünetet iktattak be – nem a saját életét éli, hanem a másokét, tehát se ivás, se éjszakázás, hanem konzekvens tudósi munka van csak –, nohát: igen sok ha hangzott el már róla ahhoz, hogy elhiggyük – ez és ennyi volt vele a célja Istennek, akiben nem hitt.
Halász Miklós újságíró így búcsúzott a Délmagyarország 1982. január 3-i, vasárnapi lapszámában Suki Bélától (pdf; 5. oldal) Képünket is ki tudja nagyítani! (forrás: Délmagyarország Repozitórium)– Nem hallgattam rá, aztán négy év múlva rájöttem, hogy szociológia szakra kellett volna jelentkeznem, de az akkor még nem létezett a szegedi egyetemen. Jó tanárként hamarabb megérezte, mihez van affinitásom, mint én magam. Már diplomás matematikus és szabadúszó szociológussegéd voltam, amikor meghalt. Ott voltam a temetésén, a januári fagyos szélben... – mondta Jankó ászközlemények az 1982. január 4-i DélmagyarországbanTalpig hegedűszóban– Rengetegen voltunk, barátok, tisztelők, tanítványok. Ott volt az egész Ságvári-gimnázium. A legmegrendítőbb az volt, hogy a koporsó mögött vonult legalább száz cigányzenész, akik úgy muzsikáltak együtt, mintha egész életükben egy zenekar lettek volna, pedig az ujjuk szinte odafagyott a hangszerre. Temesi Feri írta a Porban: "ott álltunk a januári szélben, szótlanul, talpig hegedűszóban" – emlékezett Dombi Gábor, aki Csejtei Dezsővel és Révész Bélával kezdeményezte az emléktábla felállítását.
Horgászat kezdetétől számított 72 óráig, Hal elvitelére nem jogosít 8000 4 Ifjúsági vagy 1 botos kedvezményes Ifjúsági SPORTJEGY, Hal elvitelére nem jogosít fel! 1500 (árváltozás) 5 Elvihető 2 db nemeshal (Ifjúsági vagy 1 botos horgász esetében az egyik nemes hal 1 süllő vagy csuka lehet). Egyéb, méretkorlátozással nem védett halfajokból 1, 5 kg 3000 (árváltozás) 6 4000 7 Gyermek 12 órás SPORTJEGY! Halat kizárólag a vízterületünkre érvényes területi engedéllyel rendelkező kísérője kvótájára vihet el! A halakat a felnőtt kísérő fogási naplójába és a beíró naplóba is kötelesek bejegyezni! 500 (árváltozás) 8 Egyéb, méretkorlátozással nem védett halfajokból 1, 5 kg. Nemes halból kizárólag a vízterületünkre érvényes területi engedéllyel rendelkező kísérője kvótájára! A halakat a felnőtt kísérő fogási naplójába és a beíró naplóba is kötelesek bejegyezni! 1000 (árváltozás) FELHÍVÁS - Pót Jegykiadás Létrehozva: február 22. » Kategóriák: Felhívások Tisztelt Horgásztársak, Egyesületi Tagok és Jelentkezők!
Most igazán érdemes benézni hoz-. zánk! Címünk: Tatabánva, Gál-ltp. 220. (x) PIHENJEN A SPANYOL TENGERPARTON, COSTA BRAV AN! 10 nap autóbusszal, szállodai elhelyezés! Augusztus 23-tól 13 900 Ft, szeptember 27- től 9850 Ft. Az utazáshoz 8000 Ft/fő költőpénzt biztosítunk! Jelentkezés: Express Utazási Iroda, Tatabánya, Komáromi út 55. Telefon: 11-821. Nagy Huszem Tibor, az agrárszövetség képviselőjelöltje szeretettel várja Szákszend választópolgárait 1991. július 1- Jén, 19 órakor az Ifjúsági Házban tartandó beszélgetésre. Szükségünk van egy- MASRA! AGRÁRSZÖVETSÉG. (X) ▲ ▲ «■ ■ AGRÁRSZÖVETSÉG Fuvarozásra ne legyen gondja, a TIMBQTRDNS megoldja! Telefon: 34-10-627 Intertotó-kupa Klausz jókor érkezett Tatabánya—Malmö FF 1-1 (0-1) Tatabánya, 4200 néző, vezette: Kovács L. Tatabánya: Tőkés — Hegedűs (Miksi, 46. perc), Lázár, Udvardi — Jártás (Máté, 65. perc), Kiszi, Vá- czi, Simon, Klausz — Süveges (Kanyok, 46. perc), Szekeres (Szendrei, 46. perc). Gólszerzők: Klausz 76. perc,, illetve Cornelliuson 12. perc.
Dr. Juhász Agnes evezős, a túra magyar vezetője is hasonló értelemben nyilatkozott: a magyar vízisportolók ápolni kívánják történelmünk emlékeit. LOTTÓNYEREMÉNYEK A 26. heti lottónyeremények a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményalap: 8 885 119 forint. A 4 találatos szelvényekre egyenként 317 326; a 3 találatos szelvényekre egyenként 3088; a 2 találatos szelvényekre egyenként 112 forintot fizetnek. FOGADÓNAP. Su- nyovszki Károly, Oroszlány város polgármestere legközelebbi fogadónapját július 1-jén, hétfőn, délután 2 órától 6 óráig tartja hivatalában. DKKÜ? A nyergesúj fa lui önkormányzati képviselő- testület július 2-án, kedden délután háromtól tartja következő ülését a tömegszervezeti székház első emeleti nagy termében. A testület többek között tájékoztatót hallgat meg a Dunamenti Községek Költségvetési Üzemének helyzetéről és a tanácsi igazgatási társulások felülvizsgálatáról előterjesztést vitat meg. Ausztria lottó A 26. hét nyerőszámai: 5, 6, 13, 17, 34, 41, pótszám: 38.
A jelölő bizottság kéri az egyesületi tagságot, amennyiben az alapszabályban szereplő feltételeknek megfelelő személy jelölését kívánja valamely tag megtenni, azt a 2022. évi jegykiadási napokon tegye meg. A jegykiadási alkalmakon a jelölőbizottság tagjai támogatják a jelölési folyamatot. Tagnyilvántartó ív aláírása után kapja kézhez a jelölő lapot, melyet kitöltve a helyszínen elhelyezett, lezárt urnába kell bedobni. "Vezetőségi taggá az választható, aki a törvényben előírt feltételeket teljesíti, és nem esik kizáró ok alá.
Egyesületünk az alábbi időpontokban tart "pót" jegykiadási alkalmakat. 2022. 02. 24. Csütörtök 8. 30 - 12. 00 és 13. 00 - 16. 00 óra között 2022. 25. Péntek 8. 00 óra között Napló leadásának utolsó időpontja 2022. 28. A "pót" jegykiadást követően nyílik lehetőség az új jelentkezők felvételére, akik türelmét és megértését kérjük ebben a formában is. Jelenleg 67 fő jelentkező vár felvételre, viszont a felvételük a 750 fős taglétszám limiten belül történhet meg. A szabad helyek meghatározása, a jelentkezők kiértesítése az idei évben tagságukat megszüntetők számának ismeretében történhet meg. FELHÍVÁS - Jelölő bizottsági tájékoztató Létrehozva: január 22. » Kategóriák: Felhívások Az egyesület vezetőségének mandátuma 2022-ben lejár, így a 2022. évi Közgyűlésen tisztségviselő választás is történik. A tisztségekre szükséges jelöltet/jelölteket állítani. A vezetőség kérte a jelölő bizottságot, hogy 2022. évi közgyűlésre végezze el a jelölésekkel kapcsolatos tevékenységét, az egyesületi munka folyamatosságának fenntartása érdekében.
A Külkereskedelmi Főiskola aulájában csak a sorsoláskor volt zsibongás. Aztán megkezdődött a nemzetközi verseny, amely az utóbbi évek érdeklődéséhez képest most megcsonkult. A világ élvonalához tartozó lengyelek és szovjetek egyszerű ok miatt maradtak távol. A vasúti költségek mindkét országban húszszorosukra emelkedtek, így inkább otthon "hűsölnek". A szombati első fordulóban már érezni lehetett, hogy az előre kikiáltott esélyesek ezúttal alaposan megizzadnak a pontokért. A szinte családias és légyzümmögést is nélkülöző légkörben a világhírű tudású Sziráki László meglepő veresége után fölbe 'dűlt a közönség. Aztán jöttek a további meglepő fordulatok. Bodor viszont szépen ara- szolgatott és vasárnap estére örömmel nyugtázta, hogy négy meccsét megnyerte, így esélyessé lépett elő. A debreceniek kiválósága most már merészen tervez. Szeretné megnyerni a kupát. Bede István, a tatabányai színek képviselője győzelemmel kezdett, aztán alábbhagyott a lendülete. A 314. számú középiskola igazgatója, mint megtudtuk, mostanában igazán elfoglalt ember, ezért ritkán találkozik a hexasakk-táblá- val.