– Földúlja házainkat, jószágainkat elrabolja, gyermekeinket rabszíjra fűzi. – Elég! – mondta Hunyadi. – Készüljön a sereg! Fölállt, az apródok sietve hozták fegyvereit, páncéljait, ezüstsisakját és a gyűrűt tartó hollóval ékesített pajzsot. Kemény Simon az ajtófélfának támaszkodva állt. Valaki megérintette a könyökét. Egyik jövő-menő embere volt, aki hűségét és ügyességét már számtalanszor bizonyította. 82 83 – Mezet bég táborából jövök – mondta –, a török mindenáron Hunyadit akarja megölni. Minthogy az oroszlánt csak az tudja elpusztítani, aki a szívét eltalálja. S ők most a szívet akarják. Kemény Simon fölkapta a fejét. – Igazat beszélsz? – Szentigazat uram. Mi lesz a magyarokkal Hunyadi János nélkül? Mit lehetne tenni? Rábeszélni, hogy ne vegyen részt a csatában? Hiszen az lehetetlen. Vagy térjenek ki az ütközet elől? S Mezet bég akadálytalanul fosztogassa végig a Maros mentét? Lehetetlen. Az apródok ekkor segítették Hunyadi karjára a hollós pajzsot. Kemény Simon a maga pajzsára nézett, majd visszakapta tekintetét Hunyadiéra.
– Holnap kiérünk Magyarországról – mondta az egyik fogoly –, és ott mindnyájunkat megölnek. Rogerius ezen az éjszakán felköltötte szolgáját. – Gyere, megszökünk. – Uram, megölnek bennünket. 69 – Előbb vagy utóbb, nem mindegy! Gyere! Alig értek az erdőbe, a tatárok hujjogatni kezdtek. Észrevették, hogy megszökött valaki. A szolga gyorsan kövekkel és gallyakkal takarta be Rogeriust, aztán kissé távolabb maga is elrejtőzött. Pár pillanat múlva megérkeztek a kutakodó tatárok, de szerencsére nem találták meg őket. S nem találták meg másnap sem, pedig egyik-másik tatár lova majdhogynem rálépett Rogeriusra. Két napig feküdtek a sírszerű rejtekhelyen. Mozdulni sem mertek, amíg hallották a vonuló tatárok zsinatolását. Aztán minden elcsendesedett. Előmerészkedtek. Nyolc napig bolyongtak a felégetett vidéken. Romok, halottak, csontok mindenütt. Nyolcadnapon egy hegy tetején menekültekre bukkantak, akik befogadták őket. Fekete kenyérrel kínálták Rogeriust és szolgáját. – Cserfahéjból készült – mondták.
A monda, mint epikus népköltészeti műfaj sajátosságaiból fakad, hogy az itt szereplő történetek között nincs olyan, amelyet minden tekintetben egyedüli hiteles változatnak tekinthetnénk. Az idők során a mondák és legendák kisebb-nagyobb mértékben változtak, alakultak. Nemcsak a nép ajkán formálódtak, hanem a krónikások, írók munkája nyomán is. A könyvünkben feldolgozott mondák az egykor többféleképpen megörökített történetekre épülnek, tiszteletben tartva az elődök hagyományőrző törekvéseit. Hazánk története (1) A honfoglalás kora 2018. 10. 11:45 Írta: Benedek Elek Illusztrálta: Veres László Kiadó: Szalay Könyvek, 2018 Oldalszám: 64 "Magyarország a honfoglalás előtt. Ha beköltözünk egy házba, melynek nem mi vagyunk első lakói, nem támad-e önkéntelen az a kérdés bennünk: vajon ki s miféle emberek laktak itt előttünk? Járván-kelvén szép magyar hazánk rónáin, hegyei közt, nem támad-e fel lelkünkben a kíváncsi kérdés: miféle népek éltek itt, minekelőtte őseink elfoglalták ezt a földet? Miféle népek sírja fölött járunk?
– Pannónia földjére menjünk – mondta Álmos –, hiszen az minket illet, mert ősünk, Attila király birodalma volt. – Úgy van – helyeselt Kende –, és tejjel-mézzel folyó földnek mondják, vizekben bővelkedőnek. Eltart bennünket is, jószágainkat is. – Attila városa, Buda, újra a miénk lesz – mondta Tas. Ekkor Huba szólalt meg: – De a nagy célt csak akkor érhetjük el, ha közös akarattal vezért és parancsolót választunk magunk közül, akinek feltétlen engedelemmel tartozunk valamennyien, nehogy széthúzás, pártoskodás gyengítsen bennünket. – Úgy van – kiáltották valamennyien. – Válasszunk! Ekkor a sámánok közül kivált egy, és közelebb lépett a hét vezérhez. Dobját pörgetve énekbe kezdett. – Önedbelia lányáról énekelek, Ügyek feleségéről, Emeséről… A történetet persze valamennyien ismerték, s a sámán éneke felidézte a turult, ahogy ott lebeg a gyermekét váró Emese sátra fölött, majd leereszkedik, az asszony vállára ül és így szól: – Dicső királyok származnak méhedből. Emese ekkor hátracsukló fejjel, hunyt szemmel úgy látta, hogy sátrából hatalmas folyam hömpölyög elő, 10 11 díszes aranyozott gályákat hord a hátán, s a gályákon egy-egy ragyogó arcú férfiú áll, koronával a fején.