A vasárnap délelőtti istentiszteleti és irodai ügyeletet szervezi telefon-értesítések útján Varga Péter presbiterünk. A vasárnap délelőtti hangfelvétel eszközeit kezeli Békefi Sándor testvérünk. A prédikációk leírását testvérünk végzi. Az iratterjesztés kezelését testvérünk vállalta el. Határozati javaslatok 1. A Missziói Bizottság 2017 december 4-én tartott ülésén megállapította, hogy a gyülekezetben a missziói munka: a gyülekezeti és belmissziós munka, különösen az igehirdetés, a sákramentumok kiszolgáltatása, a hittanoktatás, az ifjúsági munka, a kórházi és temetési szolgálatok rendben és a Munkaterv szerint folytak. A Bizottság örömmel nyugtázta azt a támogatást, amelyet a missziói munka kapott a diakóniai munkások részéről, valamint azt, hogy az új munkaágak (pl. patronálás) sikerrel folytak a gyülekezet szolgálatában. Ugyancsak örömmel nyugtázza, hogy múlt év decembere óta van iratterjesztési szolgatársunk, gyermekeink között több önkéntesünk szolgál és presbitereink között van olyan testvér, aki személyében felvállalja a kapcsolattartást a cserkészekkel.
Felidézte, 1926-ban az ő kezdeményezésére a magyar kormány a Pest környéki, templomépítő gyülekezetek számára 35 éven át évi 25 ezer pengő segélyt állíttatott be a költségvetésbe. Németh Géza köszönetét fejezte ki a mai magyar kormány felé, amiért hasonló támogatásban részesíti a templomok és iskolák építését. Karsay Ferenc polgármester beszédében elmondta, az átadással nemcsak az oktatás-nevelés új intézményét, a kerület új, impozáns épületének elkészültét ünnepeljük, hanem egy újabb bizonyítékát annak, hogy Budafok-Téténynek élő, elhivatott, tenni akaró református közössége van. A polgármester felidézte, a református gyülekezet olyan időszakban vette át az általános iskola fenntartását, amikor a gyereklétszám csökkent. A fenntartók azonban tudták, hogy a nehéz helyzetben is építkezni kell, hinni benne, hogy munkájuk meghozza majd a gyümölcsét. Beszédében kiemelte, a református intézmények óriási értéket jelentenek Budafok-Tétény számára, hiszen emlékeztetnek, hogy ne csak előre, hanem felfelé is tekintsünk, példát mutatnak, hogyan forduljunk szeretettel, megértéssel a világ és embertársaink felé.
A kuratórium új elnöke Gaál Tibor közgazdász, gyülekezetünk presbitere. Az Alapítvány a gyülekezet számos szolgálati területét támogatja (cserkészet, táborok, munkatársi megbeszélések, diakónia, óvoda, stb. ). Az alapítvány sikeres pályázati munkája jelentős hátteret ad a gyülekezeti életnek. Köszönöm mindenkinek a segítségét, aki ebben részt vesz. Várjuk a segíteni vágyókat erre a területre is! További adakozási lehetőségként továbbra is az iskolalelkészi lakás kialakítására felvett 6millió Ft-os kölcsön mihamarabbi kiváltását és a hitoktatás támogatására tervezett hitoktatói alapot ajánlom mindenki figyelmébe. Kérem, hogy a 2013-as naptárba írjuk be, hogy a gyülekezeti nyári tábor 2013. augusztus 12-17. között lesz Berekfürdőn, a Megbékélés háza konferencia központban. Jelentkezni Papp Tamás presbiternél lehet családonként 10eFt előleg befizetésével ([email protected]). Iskolánk jel-igéjével kívánok mindenkinek sok áldást a Növekedés Évében. Efézus 4, 15 "…az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben…" Budafok, 2013. február 20.
Egyházi épület - Budapest - A budafoki református templom Magyarország, Budapest, Budapest Budapest, 2017. október 4. A Budafoki Református Egyházközség temploma a főváros 22. kerületében, a Demjén István utca 2-ben. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba Készítette: Jászai Csaba Tulajdonos: Jászai Csaba Azonosító: MTI-FOTO-729966 Fájlnév: ICC: Nem található Model: FinePix S5Date and Time: 2017:10:04 10:38:30Exposure Time: 1/800 SecAperture: 8Flash: YesQuality: UnknownZoom Length: 8 mmExposure Program: NormalISO Speed: 100Shutter Speed: 1/500 SecExposure Bias: 21474835. 480Metering Mode: PatternLight Source: Unknown Bővített licensz 15 000 HUF Üzleti célú felhasználás egyes esetei Sajtó célú felhasználás Kiállítás Alap licensz (letöltés) 2 000 HUF Választható vásznak: Bővebben Bézs, Replace Premium Fehér, Replace PE 260 Választható méretek: Választható papírok: Bővebben Matt, Solvent PPG230 Fényes, Solvent PPG230 Választható méretek:
A keresztyén böjt ragaszkodik a böjti időhöz, hiszen annak vége, a nagyhét és húsvét határozza meg az egész böjt tartalmát. A húsvét előtti böjt a megtisztulásról, bűnbánatról, az óember megöldökléséről szól, miközben egyre több és több fény ragyog ránk a feltámadott Úr dicsőségéből, egyre több a világosság bennem. Kitisztul a látásom, képes vagyok különbséget tenni a fontos és nem fontos, valódi és hamis, szent és szentségtelen dolgok között. A böjtben szomorkodom, miközben sorra veszem az elrontott dolgaimat, akár sok évre visszamenőleg is, mégsem esem depresszióba, mert a szomorúsággal párhuzamosan jól megfér annak öröme, hogy "örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk". A böjtben eszembe vésődik, hogy a "bűn zsoldja a halál" és a lassan kitavaszodó temetők látványa semmi békességet, örök nyugodalmat nem sugallnak, hanem sokkal inkább nyugtalanságot keltenek szívemben: te is lehetnél ott, rendezted e dolgaidat Istennel először és a felebaráttal? Ez a nyugtalanság nem engedi, hogy olcsó megoldásokhoz folyamodjam, leginkább elfojtva a kérdéseimet, vagy elbagatelizálva azok súlyos voltát.
Jókat fürödtek, pihentek. A fiúknak csónakjuk is volt, a Dervis. A háború - A háború alatt hamis keresztlevelekkel látták el az azt kérı zsidókat, régi keltezéssel. Hogy kiket tudott megmenteni, azt nem tudhatjuk, de mint pap mindent megtett, hogy segítségükre legyen. Volt egy zsidó család, akik pénzt akartak adni neki, de nem fogadta el tılük. - A bombázás alatt is dolgozott tovább. Amikor már mindenki ment az óvóhelyre, volt, hogy még gyorsan meglátogatott valakit. Mindenki féltette. Nagy szomorúságára a három harangból az egyiket elvitték. Gyerek- és ifjúsági munka - A konfirmáció elıkészítésénél nem a hivatalos kátét tanította, hanem amit maga írt. Annyira komolyan vette, hogy amikor odakerült a segédlelkész, neki kellett legépelni és annyi példányban lemásolni, ahány gyermek volt. A konfirmációs órákat maga tartotta. - Nagyon sok gyár volt Budafokon és nagyon jóban volt minden gyárnak a vezérigazgatójával, akiktıl sok pénzt szerzett az ifjúság számára. - Cserkészcsapat is volt, és ha egy fiú elvégezte az iskoláját, Demjén A számőzetés évei - 1952-ben Úrnapi körmeneten vett részt sok budafoki reformátussal együtt.
kerületi Önkormányzata saját halottjuknak tekintik Nagy Pétert. Nagy Péter 1949-ben született Nagy Gyula budapesti református lelkipásztor gyermekeként, majd a régi református hagyományt követve maga is a lelkészi hivatást választotta. A Budapesti Református Teológiai Akadémián szerzett lelkészi végzettséget, ezt követően pedig ösztöndíjas hallgatóként a németországi Münster egyetemén folytatta tanulmányait. Hazatérte után a Komlói Református Egyházközség választotta meg lelkipásztorának, ahol 1982-től kezdődően húsz éven keresztül hűségesen végezte a szolgálatot. 2002-ben a Budapest-Budafoki Református Egyházközség hívta meg a lelkipásztori állás betöltésére. Tizenhat éven keresztül odaadóan vezette a gyülekezetet, kiemelkedő fontosságúnak tartotta az egyház oktatási rendszerének fejlesztését: a már meglévő Halacska Református Óvoda jelentősen bővült, majd 2012-ben az egyházközség az ő munkájának is köszönhetően átvehette a Rózsakerti Általános Iskolát, mely attól kezdve Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskolaként működik.
Vespera Halacska Óvoda, kibocsátó istentisztelet Presbiteri gyűlés Rózsakerti iskola - tanévzáró és ballagás Kiscsoportok találkozója Tanévzáró istentisztelet Regős cserkész tábor Gyülekezeti hittantábor, Mátraháza Presbiteri gyűlés Cserkész csapattábor Nyári zárás a Halacska Ref. Óvodában Gyülekezeti nyári napközi??? Presbiteri gyűlés Gyülekezeti nyári tábor "Bogrács körül" elsős családoknak Tanévnyitó istentisztelet Presbiteri gyűlés Szőlőskert gyermeksátor a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon Cserkész tanévnyitó 16h30 Gyalogtúra Hittan tanévnyitó (szeretetvendégség) Halacska Ref. Óvoda - befogadó istentiszt. Halacska nap, Halacska Református Óvoda, Koncert Demjén kupa, sportnap Presbiteri gyűlés Vespera Koncert Budafoki esték Egy református mártír élete Konfirmáció megerősítés (50, 60, 70 éve) (szeretetvendégség) Cserkész őszi tábor Őszi templom takarítás parti 1. rész Október 31, (csüt. ) Okt. 29 – 31. November 2. 00 November 5. 00 November 16. 8. 00November 1? -?? Nov. 23. 00 November 30.