Jövő évtől nem lesznek ingyenes autópálya-szakaszok, nem csak Kecskemét vagy Székesfehérvár mellett, a fővárosi bevezetőkön is megszűnik a díjmentesség A cikke szerint januártól jelentősen bővül a fizetésköteles úthálózat hazánkban. Nem, nem új gyorsforgalmi utakat adnak át, hanem a jelenleg még ingyenesen használható, 1977-ben építeni kezdett, s talán majd egyszer cikkcakkos körbe záródó M0 egyes részei és a meglévő autópályák bevezetőszakaszai is fizetősek lesznek. Ez azt jelenti, hogy a fővárosban és környékén lakó autósok közül szinte csak a budapesti belvárosban autózóknak nem kell majd matricát vásárolniuk. Aki kimenne Fótra vagy akár csak az Ecseri piacra, netán Budaörsre egy-egy komolyabb bevásárlás kapcsán, s ezt nem alsóbb rendű úton tenné meg, az bizony ugyanúgy kénytelen lesz fizetni, mint az, aki az M0-ra hajtana fel, ha például Dunaharasztiból a város felé jözetős lesz a kiszélesített, már csaknem 80 kilométeres, ám még mindig messze nem teljes M0 körgyűrű is, beleértve a Megyeri hidat Na jó, a tervek azért nem ennyire feketék, fehérek.
Csak az 57-es főúton haladva a távolság 40, 6 kilométer, ami 39 perc alatt tudható le. Pécstől Szekszárdra a 6-os főúton hatvan és fél kilométert kell megtenni, átlagosan 55 perc alatt. A sztrádán viszont 86, 7 kilométer a két város közötti távolság, ami 58 percet jelent. A régi 6-os Pécs és Budapest között 207 kilométer a távolság, ami két óra negyvennyolc perc alatt teljesíthető. A sztrádán 238 kilométerre nő a táv, ám a menetidő két óra tizennyolc perc. Vagyis: ha csak az időt nézzük, a közeli célpontok eléréséhez nem érdemes az M6/M60-ast igénybe venni. Lényeges időmegtakarítást csak Pécs és Budapest között lehet elérni, a rövidebb szakaszokon csak néhány percet vagy annyit sem, ráadásul minden viszonylatban is több kilométert kell megtenni annál, mintha nem a sztrádán haladnánk. Ugyanakkor az is tény: a sztráda kényelmesebb, biztonságosabb, ráadásul valamennyi időt azért még a kis szakaszokon is tudunk nyerni. A budapesti utak viszont jobban megérhetik, mint rgalom: bőven van honnan fejlődniAz ország összes útján csökkent a forgalom, az utolsó öt évhez viszonyítva 10, 2 százalékkal kevesebb személykocsi és motor koptatta az aszfaltcsíkokat.
Forrás: A nemzeti fejlesztési miniszter módosította a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló korábbi rendeletet, – a jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg és szombattól hatályos. Nem kell díjat fizetni mostantól az M43-as autópálya makói csomópontja és az országhatár közötti szakaszán, továbbá az M60-as autópálya Pécs délnyugati elkerülő szakaszán az 58. számú valamint az 5826. számú utak között. A rendelet szerint az M86-os autóút, valamint az M85-ös autóút és az M9-es autópálya viszont a jövő év január elsejével lekerül a nemfizetős listáról. Forrás:
A maximum 5+2 üléses személygépkocsik változatlan áron válthatnak e-matricát. Az ennél több utas szállítására is alkalmas kisbuszokat, lakóautókat és a haszongépjárműveket a D2 díjkategóriába sorolják át. Az utóbbi körbe tartozó járművek számára a heti (10 napos) és a havi e-matricák ára a kétszeresére nő, de az éves matricáké nem emelkedik. Ha nem személygépkocsi után kötik, akkor a jövőben az utánfutók úthasználatáért is fizetni kell a díjköteles szakaszokon. Az erre a célra kialakított új U-kategória díjtételei megegyeznek majd a D1 kategória díjaival. A teherautók számára kötelező e-útdíj rendszerben 5 százalékkal magasabb díjakat kell fizetni 2015 januárjától. Az M0 díjfizetésbe bevont szakaszainak ingyenessége a kamionok számára is megszűnik.
Feliratkozom a hírlevélre
Bevezetik a megyerendszert az úthasználati díjakat illetően: megyénként ötezer forint ellenében egy évig használhatjuk a fizetős szakaszokat. Így akár olcsóbb is lehet a sztrádázás, mint jelenleg. Máté Balázs (Dunántúli Napló) Mindenképpen jó hír azoknak, akiket eddig azt tartott vissza a magyarországi autópályák használatától, hogy borsos árat kell fizetni ezért, hogy januártól részben átalakítják a matricarendszert, bevezetve a sokak számára olcsóbb, egy-egy megyére érvényes vignettát. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlése szerint az egy évre szóló matricák ötezer forintba kerülnek majd, ami azt jelenti, hogy az egy hónapra vetített díj alig több mint négyszáz forint lesz. Mindezzel tulajdonképpen szinte minden autós jól jár. A legjobban talán azok, akik viszonylag sokszor fordulnak meg ugyanazon az útvonalon: ők eddig minden bizonnyal éves matricát vásároltak, aminél sokkal olcsóbb lesz az újfajta. Például egy négy megyét átölelő (tehát pl. a Pécs-Budapest)sztrádaszakasz használata esetében az eddigi 43 ezernek kevesebb mint a feléből, 20 ezer forintból kijövü autópályát csak néha-néha, s akkor is csak rövidebb távokon használók is pénzt takaríthatnak meg.
Például, ha Pécsről Bólyba autózik valaki, évente négyszer és nem tíz napon belül, az ma majd' tizenkétezer forintba kerül, míg a megyére szóló matrica esetében ötezer forint lesz a kiadá jelent ugyanakkor a lehetőség komoly megtakarítást azoknak, akik nagyon sok megyén haladnak keresztül útjuk során, s azoknak sem, akik évente legfeljebb csak kétszer hajtanak fel valamelyik sztrádára két tíznapos matrica ellenében. A változások másik oldala, hogy az autópályák városi elkerülő, illetve budapesti bevezető szakaszaiért (illetve az M0-ás számos szakaszáért) a jövőben fizetni kell (ld. alább). Az új, megyei matricák természetesen ezen szakaszokra is érvényesek lesznek. A hagyományos tíznapos, havi és éves matricák egyébként az autósok számára jövőre nem drágulnak. Nemcsak a pécsi elkerülőért kell fizetniNéhány napja látott napvilágot a hír, hogy a sztráda folytatásaként épülő pécsi, kertvárosi elkerülő használatáért fizetniük kell majd az autó kiderült, hogy mindennek már nincs jelentősége, pontosabban a pécsiek sem járnak másképp, mint az ország többi nagyvárorosának lakói.
Megszűnik januártól az M0-s általános díjmentessége, emellett újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd – tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Mivel az M0-s körgyűrű egyes részei uniós forrásból épültek, ezeken a szakaszokon a díj bevezetését az EU támogatási szabályai nem teszik lehetővé. Megszűnik januártól az M0-s általános díjmentessége – erősítette meg szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya a értesülését az MTI-nek. A tárca tudatta: újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd. "Az arányos közteherviselés érdekében az M0-s egyes szakaszai és a teljes M31 kivételével megszűnik az idei év végéig még ingyenesen igénybe vehető szakaszok díjmentessége" – közölte a tá NFM közleménye szerint a körgyűrű M5-ös autópálya és M4-es autóút (4. sz. főút), valamint M3-as autópálya és 11. főút közötti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók.
Csütörtökön ugyanis a szaktárca bejelentette, az összes, a városokat elkerülő sztrádaszakasz használatáért fizetni kell januártól. Vagyis, nemhogy a pécsi nem lesz ingyenes, ahol most az, például Győrött, Székesfehérvárt, Debrecenben vagy éppen Miskolcon, nem beszélve az M0-ról, ami a fővárost kerüli el, ott is fizetni kell majd. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a döntésről szóló közleményében éppen utóbbit emelte ki, éppen ezért rákérdeztünk, jól értjük-e, hogy az összes ilyen jellegű utat bevonják a fizetős Gergely, a tárca kommunikációs vezetője ezt megerősítette, s hozzátette, így az azonos szolgáltatási színvonalú utak használatáért az ország minden részében egyformán kell fizetniük a járművezetőknek. Türelmi idő viszont lesz, aki az újonnan díjasított szakaszra matrica nélkül hajt fel, mentesülhet a pótdíj megfizetése alól, ha még januárban éves megyei vagy országos matricát vált. A hosszabb távokon már sok időt lehet nyerni, máshol csak perceketPécstől Mohácsig az autópályát is használva belvárostól belvárosig 46, 6 kilométert kell megtenni, ami mintegy 35 perc alatt teljesíthető.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az új, éves megyei matricák használatával a rendszeresen nagyobb távolságra, több megyehatárt átlépve utazók is jelentősen csökkenthetik költségeiket. Az új lehetőséggel élve például a Győr-Budapest vagy a Budapest-Dél-Balaton viszonylaton gyakran autózók a négy megyei jogosultság megvásárlásával a 42 ezer forintos éves matrica árának kevesebb mint feléért, 20 ezer forintért juthatnak el úti céljukhoz, tetszőleges számú alkalommal. A minisztérium hangsúlyozta: "a személygépkocsik a korábbi jogosultsági kategóriák szerint is változatlan áron vehetik igénybe a fizetős gyorsforgalmi szakaszokat. A fejlesztési tárca a vasúti és autóbuszos helyközi közösségi közlekedés tarifáiban sem tervez emelést. "Megjegyzik, hogy az állami tulajdonú buszvállalatok és vasúttársaságok alaptarifái a 2010-es kormányváltás óta nem emelkedtek. Változásként említik, hogy a legfeljebb 3, 5 tonna legnagyobb megengedett össztömegű gépjárművek D1 díjkategóriáját a jövő évtől méret szerint kétfelé osztják.