Így újabb produkción kezdtünk gondolkodni – én a távolból, telefonon segítettem az itthoniaknak, s amikor csak tudtam, jöttem hozzájuk próbálni. A munka így folytatódott tovább, s együtt készültünk az újabb tavaszi jótékonysági előadás-sorozatra – mert abban mindannyian egyetértettünk, hogy a bevételt ismét a gyermekosztály javára fogjuk felajánlani. Megváltoztattuk a csapat nevét III. Béla Gimnázium Musical- és Táncstúdiójára, az új produkció pedig már a Bélás Show címet viselte, s ismét nagy sikert aratott. A tanév végén Pesten úgy éreztem, hogy nem az építészi pálya az én jövőm – akkor jöttem vissza Bajára, és a III. Béla Gimnázium igazgatója és csapatunk lelkes támogatója, Sipos János ajánlatára ekkor lettem hivatalosan is a stúdió állandó vezetője. Innentől a társulat munkája állandóvá és folyamatossá vált, s a következő hat év alatt minden év tavaszán egy-egy jótékonysági előadást rendeztünk a Bajai Kórház Gyermekosztálya javára, továbbra is Bélás Show címmel, amely cím a városban az idők folyamán fogalommá vált.
Persze ennél azért gondosabb előkészítések is zajlanak, 3D terveket is készítek az építendő színpadokhoz…"Mi a világítás? "A pont az i-re. A díszletet a világítás szinte bármilyen irányban el tudja vinni. A színpad változtatása nélkül érezhetjük magunkat az Antarktiszon, a pokolban, egy éjszakai erdőben, vagy egy varázsló alkimista barlangjában. A jól megválasztott reflektorhelyek, vetítési, vagy akár lézer pozíciók tényleg meg tudják döbbenteni a nézőt…" Mi a hatásvilágítás? "Ami hatással van a nézőre. Zenés színházi produkciókban dolgozom, és itt a zene hatására, világára, illetve a rendezői koncepcióra kell ráerősíteni, kiemelni. Ez a hatás, a hatásvilágítás. "Világítástervezői és/vagy technikai vezetőként produkciók:Méret: 100m2-es kisszínpadtól a cirkuszon és a Sportcsarnokon keresztül az 1400m2-es szabadtéri megaszínpadig. Operák, musicalek, show-műsorok, filmek. Nézőszám: 100-tól 14000-ig. Előadásszám: 1-től akár 600-ig.
Azóta hagyománnyá nőtte ki magát és minden év júliusának második hétvégéjén rengeteg látogatót vonz. A bajai halfőző programok színes sorával várja az érdeklődőket a többnapos rendezvényre. A bajai Halfőző Fesztivál a Szentháromság téren és a hozzá vezető utcákon, valamint a Duna város alá kanyargó Sugovica által körbevett Petőfi-szigeten ünnepség mára világszinten is egyedülálló össznépi fesztivállá nőtte ki magát, 2015. óta pedig Baja hungarikum listára került a bajai halászlé programok – ősszelBajai Újbor FesztiválBajai programok – Újbor fesztivál (forrás:)A Bajai Újbor Fesztivál, a Bácskai Mézes Napok és a Gemenc Természeti Napok programjaival együtt kerül megrendezésre hagyományosan szeptember első hétvégéjén. Mind ezekhez kitűnő muzsikával, remek, szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket a Petőfi-sziget gyönyörű természeti környezetébe. Márton napi felvonulásBaja – Márton napi felvonulás ()A Márton napi népszokások az év végéhez a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek.
↑ 2022: I. tv. 37. § ↑ Baja települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Nemzeti Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21. ) ↑ Sugóparti Hírek – Retro testületi ülés (amerikai angol nyelven). Súgóparti Hírek, 2017. május 26. október 20. ) ↑ Baja települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2019. november 30. Országos Választási Iroda, 1998. október 18. Országos Választási Iroda, 2002. Országos Választási Iroda, 2006. október 1. Országos Választási Iroda, 2010. október 3. Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. ) ↑ Magyarország közigazgatási helynÉvkönyve, 2019. január zetteer of Hungary, 1 January 2019 ↑ ↑ Cégbemutató (magyar nyelven). Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Kft.. ) ↑ Szolgáltatások (magyar nyelven). ) ↑ Baja helyi közlekedése. Volánbusz. ) ↑ A bajai Rudnay-művésztelep története ↑ a b Bajai Múzeum.. szeptember 23. ) ↑ Hírfal (magyar nyelven). Ady Endre Városi Könyvtár. )
Megyeszékhely státuszának elvesztésével fejlődése is visszaesett, ismételt fellendülése az 1970-es évek fejlesztései nyomán kezdődött. Az 1990-es évek, a gazdasági szerkezet átalakítása kedvezőtlenül érintette, amely a mai napig érezteti hatását. Ma is léteznek itt feldolgozóipari üzemek, főként a malomipar, bőripar, posztóipar, faipar és építőipar területén, de élelmiszeripara is jelentős. KözlekedésSzerkesztés Baja fontos közlekedési csomópont, a legdélibb dunai átkelőhely Magyarországon. KözútSzerkesztés Budapest felől az 51-es, Kecskemétről az 54-es, Szeged és Bátaszék felől pedig az 55-ös számú főúton közelíthető meg. A lakott terület tehermentesítését szolgálják az 511-es és az 551-es főutak. Az 55-ös főút Duna-hídja (Türr István híd) 1909-ben épült. A város területét érintő mellékutak közül legfontosabb az 5501-es út, ez köti össze Bácsalmáson át Tompa és Kelebia térségével. Vaskúttal és annak délebbi szomszédaival az 5506-os út, Szeremlével az 51 144-es számú mellékút kapcsolja össze.
A közös munka meghozta gyümölcsét: számunkra sok élményt, felejthetetlen előadásokat, a bajai és Baja környéki egyre nagyobb létszámú közönség elismerését jelentette, a gyermekosztálynak pedig a hét év alatt összesen közel két és fél millió forint adományt. Társulatépítés Időközben a hagyományos tavaszi jótékony célú előadásaink mellett egyre több helyre hívtak bennünket fellépni. A társulat így szép lassan "önellátóvá" vált: szerepléseket vállaltunk, pályázatokat írtunk, szponzorokat nyertünk meg ügyünknek. Közben arra gondoltunk, hogy talán nemcsak zenés előadásokkal foglalkozhatnánk, hanem a prózai színjátszásban is ki kellene próbálnunk magunkat. Több apróbb nekifutás után 1998 szeptemberében hivatalosan is megalakult iskolánk Diákszínpada. Első próbálkozásunk egy október 23-i emlékműsor volt – amelyet aztán számos másik ünnepi megemlékezés is követett, mert ugyebár illik egy színjátszó körnek készítenie ezeket, ha már működik az iskolában. Ezt követte 1998 karácsonyán egy igen vidám betlehemes játék, amelyet valamennyi osztálynak bemutattunk.
Az élő zenekarral játszott darabnak óriási sikere lett – ami számunkra azt is jelezte, hogy érdemes ezen az úton haladnunk. Tudni kell, hogy még ekkor is kizárólag a III. Béla Gimnázium diákjai közül kerültek ki a csapat tagjai. A Színistúdió sikere azonban természetesen más bajai iskolák színház iránt érdeklődő diákjainak is felkeltette a figyelmét. Egyre többen érdeklődtek, miként lehetne csatlakozni stúdiónkhoz. Így aztán végül megnyitottuk a stúdió kapuit, s onnantól már nemcsak a bélás diákok jelentkezhettek a Színistúdióba, hanem kibővítve tagjaink körét, más bajai középiskolákból is vettünk fel fiatalokat, sőt, 2008-ban a Valahol Európában című produkciónk révén 7-12 éves általános iskolás diákok is csatlakoztak a csapathoz. Felnőtt bajai amatőr színjátszók ugyancsak régóta részt vettek produkcióinkban, több együttműködés is létrejött az évek folyamán más bajai időszakos színházi csoportokkal (pl. a már említett Csepűrágó Színpaddal és az a'la cARTe Theatrum Egyesülettel). Nem elhanyagolható azon fiatalok tevékenysége sem, akik elballagva gimnáziumunkból, visszajártak, és továbbra is rendszeresen részt vettek produkcióinkban.
A BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ TÁRSULATA A ZIKKURAT SZÍNPADI ÜGYNÖKSÉGGEL EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN BEMUTATJA Az István, a király egy családi viszály története: Géza fejedelem halála után fia örökölné a hatalmat, de a hagyományokra hivatkozva nagybátyja, Koppány is tömegeket gyűjt maga köré. István külföldi támogatással megszilárdíthatja a pozícióját, de a véres összecsapás elkerülhetetlen. Szörényi Levente és Bródy János legendás művén generációk nőttek fel, slágereit minden nemzedék kívülről ismeri. Székely Kriszta rendezése új értelmezését keresi a klasszikus történetnek, az előadás ezúttal a történelmi háttér helyett a mindenkori emberi tényezőkre helyezi a hangsúlyt, olyan alapvető kérdéseket feszegetve, mint hogy milyen eszközöket lehet bevetni a győzelem érdekében, milyen elveket áldozunk fel politikai célokért, vagy hogy a hatalom mindenekelőtt áll-e. A szerzők jogait a Zikkurat Színpadi Ügynökség és a Melody Kft. képviseli és biztosítja. Az előadást angol nyelvű felirattal játsszuk. 2018. augusztus 25.
Hűvös eleganciája, büszkesége, vasakarata és magabiztossága mindvégig sugárzott a színpadról, kiválóan hozta az ármánykodó anyát, aki dróton rángatja a fiát Ugyanígy pozitív csalódás volt számomra Gubik Petra (Réka), akinek mindenképpen előnyére vált, hogy most nem kell végig énekelnie egy három órás musicalt. Hangja gyönyörűen szólt, Kocsis Dénessel pedig igazán intim és megható jeleneteket sikerült a színpadra varázsolniuk. Aki viszont mindent vitt az előadáson, az György-Rózsa Sándor Torda táltosként. Egyfelől a második felvonás egyik leglátványosabb jelenetét az "Áldozatunk fogadjátok" kapta, és itt lehetett érezni mindazt az erőt, amit Koppánynak és a pogány világnak kellett volna megtestesítenie, ehhez pedig nagymértékben hozzájárult György-Rózsa hidegrázós énekhangja és intenzív színpadi jelenléte. (Habár egy fokkal férfiasabb tetoválást is rajzolhattak volna rá a disney-s madárnál. ) Az István, a király azért is számít különlegesnek, mert minden további szereplő csupán egy-két dal erejéig van jelen, ellenben azokat profi és magas kvalitású énekhanggal bíró színészeknek kell énekelniük, hogy igazán emlékezetes maradjon.