Persze ez nem azt jelenti, hogy a könyv mondja meg, mit kell tenned, hiszen szabad akarattal rendelkezel, és te döntesz. Viszont minden döntésednek következménye van, és a Ji King jóslata ezeket a következményeket, tendenciákat mutatja be, vagyis azt, hogy mire számíthatsz, ha ezt vagy azt teszed/nem teszed meg. A kérdésedre kapott válasz nem állandó, mert mint említettem, minden változik: a negatív korszakot előbb-utóbb pozitív történések váltják fel, úgy ahogy éjszakára nappal következik. A Jóskönyv azt mondja meg, mit tehetsz azért, hogy neked jó legyen, és a helyes utat válaszd. A könyv alcímében benne szerepel az, hogy mindennapra szánták, tehát akár napi gyakorisággal is használhatod ezt a háromrészes könyvet. A Jóskönyv első két része foglalkozik a Ji King elméletével, vagyis a hozzá kapcsolódó filozófiával, a keletkezésének történetével, továbbá a jóslás technikai menetével, a kérdésfeltevés technikájával, illetve a jóslat értelmezésével, amelyeket a szerző példákkal is alátámaszt.
"Mily nagy a tenger, jól tudom én, s fövenyének a számát, értem a néma szavát, s meghallom amit ki se mondtak. Teknősbéka szagát érzem, min rajta a páncél; Ezt, meg a birka husát most főzi rotyogva a bronzüst. " (Hérodotosz: A görög-perzsa háború) Az időszámításunk előtti 6. század fordulóján e néhány sort üzente a delphi jósda Kroiszosznak, a Lüdek királyának. Talán furcsán hangzik, de e két mondat alapjaiban változtatta meg Európa történelmét. E történet kezdetén ugyanis Kroiszosz a fenyegető perzsa terjeszkedés hatására szerteküldte követeit az ismert jóshelyek mindegyikébe, hogy megtalálja melyik a legmegbízhatóbb közöttük. Száz nappal indulásukat követően a követeknek meg kellett kérdezniük a szentélyek papjait arról, mit csinál ő, Kroiszosz ezen a napon. És Kroiszosz azt tette a századik napon, amit delphoi papnője tértől és időtől függetlenül megjósolt követének: birkát és teknősbékát főzött bronzüstben. Kroiszosz bizalma ettől kezdve töretlen volt Delphoi szavát illetően, és nem sokkal később a jóshely tanácsait követve megindult a híres görög-perzsa háború, amely hosszas küzdelem után a görögök győzelmével végződött.
Könnyebben megérted ezt a folyamatot, ha arra gondolsz, hogyan tanultál meg jobbra dőltél, hol balra. Végül, ha sok gyakorlat révén megtanultál kerékpározni, tartani tudod az egyensúlyodat, de nem úgy, mint egy véglegesen megtalált állapotot, hanem csak úgy, hogy a jobbra-balra dőlés szüntelen veszedelmét apró kormánymozdulatokkal korrigá egyensúly azt jelenti, hogy a túlsúlyba kerülő balt jobbal javítod, és a túlsúlyba kerülő jobbot ballal tereled középre. És ez így megy, szüntelenül. A jint a janggal, a jangot a jinnel szüntelenül helyre kell hozni. És egyetlen "helyrehozatal" sem végleges. A telihold azonnal fogyni kezd. A déli nap máris hanyatlik. És a nyugaton "meghaló" Nap keleten újraszü a természeti jelenségben a kínai bölcselet sorsunk képét látja. Lelkünk szüntelen belső mozgását. A bölcs ember nem ellenállni igyekszik, nem dulakodni és küzdeni a sorsszerű folyamatokkal, hanem bölcsen együttműködni velük. Tudja az alkonyodás és napkelte, az apály és dagály, a sötétség és a világosság megélésének, sőt megteremtésének művészetét.
Rendszeres tanulmányozásával az igazság különböző szintjei fokozatosan tárulnak fel. A I Ching kulcsként használható a lélek belső helyiségeinek feltárásához, amelyek szorosan kapcsolódnak a mindenség rejtett zugaihoz. A fejlődés egy bizonyos szakaszában a tudatunk, lelkünk mélyén eltemetett igazságot nem mindig könnyű meglátni, észlelni. A Változások könyve azonban segíthet ennek és sok minden másnak is a feltárásában. Az elme rezgéséhez idomuló finomenergia eredményezi a I Ching válaszát. Az igazi látnok nemcsak látja, hogy mi fog történni, hanem megvan a bölcsessége és a képessége, hogy helyesen lépjen az adott helyzetben. Így a I Ching egyszerre foglalkozik az előrelátás fejlesztésével, valamint azzal a képességgel, hogy ezt helyesen tudjuk használni. Forrás: Ni Hua Ching: I Ching – A Változások Könyve és a változatlan igazság A könyv kapható webshopunkban és a könyvesboltokban! Kövessen minket kiadónk Facebook oldalán vagy a könyv Facebook oldalán! Kövessen minket youtube csatornánkon:
Forrás:
Belépés Dropdown header Személyes menü Üzeneteim Vásárolt áruk Megfigyelt áruk Licitálás Eladó áruk Eladott áruk Értékelés leadása Értékeléseim Kilépés Kategóriák Műszaki cikk Divat Gyűjtemény Numizmatika Militária Gyerek és baba Szórakozás Otthon Sport Autó-motor Összes kategória Könyv/Ezotéria/Keleti tanítások normal_seller 0 Látogatók: 4 Kosárba tették: 0 Megfigyelők: 0 LILLIAN TOO - AZ ÚJ JI CSING / FEDEZD FEL A SZILVAFAVIRÁG JÓSLÁS TITKAIT! A termék elkelt fix áron. Fix ár: 2 899 Ft Kapcsolatfelvétel az eladóval: A tranzakció lebonyolítása: Regisztráció időpontja: 2020. 10. 17. Értékelés eladóként: 100% Értékelés vevőként: fix_price Állapot használt, újszerű, hibátlan Az áru helye Győr-Moson-Sopron megye, Győr Aukció kezdete 2022. 08. 19:48:56 Termékleírás Szállítási feltételek Elérhető szállítási pontok LILLIAN TOOAZ ÚJ JI CSING / FEDEZD FEL A SZILVAFAVIRÁG JÓSLÁS TITKAIT! 2007 KIADÓI ILLUSZTRÁLT, NAGYALAKÚ KEMÉNY KÖTÉSBEN, KIADÓI SZÍNES ILLUSZTRÁLT VÉDŐBORÍTÓBAN. RENGETEG SZÖVEGKÖZTI ILLUSZTRÁCIÓKKAL, SZUN HEXAGRAMMOKKAL, STB.