És az ilyen hasznos infók terjesztéséhez jól jönnek az idegen országban élő ismerősök posztjai – még akkor is, ha az összehasonlításukból Magyarország jön ki rosszabbul.
Annyiban is más az idei évad, mint bármelyik korábbi, hogy most nincsenek kategóriák, hanem teljesen a mentorok választhatták ki a saját versenyzőiket. Elsőként Csuka Mónika lépett a mentorok elé, akivel kapcsolatban az volt Laci legnagyobb kérdése, hogy vajon az a hangszín, amit hallunk tőle, sajátja, vagy hangutánzás. Dánielfy Gergely Azt mondta című dalával készült, amivel meglepte a mentorokat. Mónika elárulta, Laci mellett ByeAlexet is szeretné meggyőzni, mert eddig ő volt a legkritikusabb vele. Spoiler: meggyőzte, de nem arról, amiről szerette ebből az derült ki, hogy igen, eddig hangutánzás volt, amit csinált, és valójában nem tud é ellenére Laci még mindig tépelődött, pedig társai szerint Mónika megkönnyítette a dolgát. A második versenyző, Szalai Liza torokból énekelt, nem támasztotta meg rekeszizomból a hangját. Alex szerint csak technikáról volt szó. Laci haragudott rá, hiszen ez a technika rbán Szebasztián ismét Balázs Fecó-dallal érkezett, amivel kissé csalódást okozott Lacinak.
Alex egysíkúnak érezte, elmaradt az áttörés. De ne feledjük, hogy egy 15 éves lányról beszélünk. Nem jutott be az élő showba, de valamelyik mentor még megmentheti. Váradi Ábelt szívesen látnám az élő showban, mert talán az általa képviselt műfaj közel áll hozzám. Nagyon szeretem azokat a versenyzőket, akik az X-Faktor univerzumába abszolút nem illő zenéket választanak. Szinte biztos vagyok benne, hogy először hangzott el Elefánt-dal a műsorban – és könnyen lehet, hogy utoljára is. Jobb lett volna, ha nem próbálja utánozni Szendrői Csabát, hanem saját értelmezést hoz, de nekem így is bejött. Alexnek tetszett, Peti és Erika támogatta. Laci viszont azt mondta, Alex "benézi", és sikerült elbizonytalanítania mentortársát. Ezért Ábel is vigaszágra szorult. Dankó Tündéről az derült ki, hogy hogy sokkal csinosabb, mint ahogy énekelni tud, az sem segített rajta, hogy mentora dalát énekelte. Hiába van jó ízlése, hiába színpadra való, számára az X-Faktor véget é Bernadett a mentorok egyik favoritjának számít.
Hiányzott az a fajta kakaó, ami eddig meg volt bennük. Alexnek a hibáival együtt tetszett, de a mentortársakat nem nyűgözték le. Végül hazamentek, de Alex felajánlotta, hogy ha megkeresik, segít Isky & Szkym duóról Alex elmondta, őket a mentortársai hatására hozta magával az élő showba, de sok kétsége van velük kapcsolatban. A srácok Anyuka című saját dalukkal é olyan rég valaki azzal kereste meg az önkormányzatunkat, hogy szeretne 7 méter magas, ledekkel kirakott világító feszületet felállítani a faluban. Na akkor éreztem ennyire határozott viszolygáerintem a két srác bármennyire aranyos, előadónak erőtlen, a daluk pedig ízléstelen – szóval nagyon után persze szinte biztos voltam benne, hogy tovább fognak jutni – és lőn. Pedig Alexet nem győzték meg teljesen, de Peti és Laci nagyon oda volt értük. Mint olyan sokszor, Erika az én emberem, ő mondta ki, hogy ezek a srácok nem fognak tudni énekelni nem hogy három hét múlva, de három év múlva kérdés volt, hogy Sophie Khan az aranyos személyiségén kívül mit tud.
3 0 10290 Video jelentése Mi a probléma? Szexuális tartalom Erőszakos tartalom Sértő tartalom Gyermekbántalmazás Szerzői jogaimat sértő tartalom Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl. képmásommal való visszaélés) Szexuális visszaélés, zaklatás Ha gondolod, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot. Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk. Video beágyazása Üzenetküldés Hozzáadás listához Új lista 2018. okt. 21. Cimkék: csengetettmylord22 Mutass többet
Témája az 1920-as évek brit társadalma, annak tagolódása, szereplői egy brit főúri család és cselédei. Görbe tükröt tart mind az arisztokrácia, mind az "alsóbb" osztályok elé.
az epizód adatai You Rang, M'Lord? : A Day in the Country [1991] szinkronstáb magyar szöveg: hangmérnök: rendezőasszisztens: vágó: gyártásvezető: szinkronrendező: hangsáv adatok közlése cím felolvasása: cím, stáblista felolvasása: céges kapcsolatok szinkronstúdió: megrendelő: DVD-forgalmazó: vetítő TV-csatorna: A3 (1996. 11. 17. ) MTV2 (1994. 03. 15. ) TV3 (1997. 09. ) visszajelzés A visszajelzés rendszer ezen része jelenleg nem üzemel. Kérjük, hogy használd a főmenü Visszajelzés menüpontját! hangsáv adatok Csengetett, Mylord? - III/7. - Egy nap a szabadban bemondott/feliratozott cím: Csengetett, Mylord? - Egy nap a szabadban 1. magyar változat - készült 1992 és 1993 között szinkron (teljes magyar változat) Ha hivatkozni szeretnél valahol erre az adatlapra, akkor ezt a linket használd: látogatói értékelés (0 db): -. - 0 felhasználói listában szerepel filmszerepek
Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket! Feliratkozom a hírlevélre