I. rész A regény elején rögtön megismerkedünk az osztályban a kémia órán a főbb szereplőikkel. A kísérlet közben megszólalt az utcáról egy verkli, és minden figyelem odalett. Tavasz volt és a nap már csalogatta ki a fiúkat a szabadba. Délután gyűlést szerveztek és elnökválasztást. Az iskola előtt Csónakos megpróbált alkudni az olasz édességárussal, majd Nemecsek mesélte el, hogy a két Pásztor elvette a játékgolyóit, amiből kettő üveg volt, és erre még Boka is felháborodott. Ha egy erősebb fiú elveszi egy gyengébbnek a dolgait, azt einstand-nak nevezik "különleges pesti gyerekszóval. " Mindenki érezte, hogy ezt már nem lehet annyiban hagyni. II. rész Megismerjük a grundot, ami a legnagyobb boldogság a pesti fiúknak a nagy házak rengetegében, ahol nem lehet sehol sem játszani. A grund egy üres telek volt, aminek egyik végében egy tót fát őrzött, és ami a Pál utcai fiúk főhadiszállása és játszótere volt. A grundon voltak erődök, amiket Boka parancsára, mert ő volt a kapitány, erősítgettek, de az erődöket Nemecsek és Csónakos építette.
"Körüljárt és jót tett" Jézus csodákat tett, de ellenségei ezeket nem fogadták l csoda: természetfeletti cselekedet, amit csak Isten tehet meg ma is történnek csodálatos gyógyulások a világban Jézus szeretete nagyon sokakat jobbá tett és tesz ma is testileg és lelkileg is szentírási szakasz: Márk 2, 1-12 A béna meggyógyítása Néhány nap múlva visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy a házban van, annyian összejöttek, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el. Hirdette nekik az igét. Közben hoztak egy bénát, négyen cipelték. Mivel a tömegből nem tudták eléje vinni, kibontották fölötte a tetőt, és a nyíláson át engedték le a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: "Fiam, bűneid bocsánatot nyertek. " Néhány írástudó is ült ott. Ezek ilyen gondolatokat forgattak magukban: "Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten? " Jézus lelkében belelátott gondolataikba. "Miért gondoltok ilyeneket magatokban? – kérdezte.
Az áruló így adott jelt: "Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el és vezessétek el biztos őrizet alatt! " Odaérve rögtön Jézushoz lépett: "Mester! " – szólt és megcsókolta. Erre rátették kezüket és elfogták. János 19, 10-16 Pilátus kérdőre vonta: "Nekem nem felelsz? Hát nem tudod, hogy hatalmam van rá, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy keresztre feszíttesselek? " Jézus csak ennyit mondott: "Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki a kezedre adott, nagyobb a bűne. " Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa. A zsidók azonban ordítottak és fenyegetőztek: "Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mert aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak! " E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust. Elfoglalta a bírói széket a köves udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. Húsvét előkészületi napja volt, a hatodik óra körül járt. Így szólt a zsidókhoz: "Nézzétek, a királyotok! " De újra elkezdtek ordítani: "Halál rá!
A gyermek személyiségének fejlesztéséhez, a nevelés különböző területein (testi, érzelmi, értelmi, esztétikai, erkölcsi, környezeti, állampolgári, világnézeti, multikulturális) megfogalmazott célok eléréséhez hangulatos, jó szemléltető eszköz a regény egy-egy részlete. Sokban segíti a gyermekek társadalomba való beilleszkedését, a szokások megismerését, a közösségekhez (család, osztály, baráti kör, iskolai közösség stb. ) kapcsolódó viselkedési normák elsajátítását. Az olvasóvá nevelés kérdéseivel foglalkozó pedagógiai szakirodalom, több szempontot figyelembe véve nyújt segítséget a pedagógusok számára a regény felhasználásához. (jellemfejlesztés, példaképválasztás stb. ) A regény iskolai feldolgozásával kapcsolatban érdekes ötletet valósít meg a mű színdarab változata. Az előszó Apáthi Imre munkája. (Díszlettervek a kötetből: 1., 2. ) A mű 1955-ös kiadása a Népszerű drámák sorozatban jelent meg. Az olvasónaplók készítésében illetve a regény elemzésében segítenek a könyvkiadók (Tóth Könyvkereskedés, Totem Kiadó, Nemzeti Tankönyvkiadó, Pueblo Kiadó, Apáczai Kiadó, Ikon Kiadó stb. )