Jól eldugva van egy "fakultatív" hőkamera. Ez működött, de senki nem használta. Igaz, sokan azt sem tudták, hogy az mi, mivel semmilyen tájékoztatás nem volt róla. Ebben a vírusos időben ilyen rendezvényt, ilyen amatőr módon megrendezni bűncselekmény! Ilyenkor hol van az ellenőrzés? Az már csak hab a tortán, hogy a hét vásárlásból mindössze egyszer kaptam blokkot. C Csaba Vincze Rengeteg pince a Balaton Felvidékről. Pálinkák, csárda ételek, kürtős kalács. Palackok kedvezménnyel vásárolhatóak. Még augusztus 20-án sem voltak sorok, bár az asztalok mind megteltek. É Éva Bacsa-Hankesz Borhetek 3 hét lehúzás! Ahol csak tudják átvágják a jó népet! Persze, be kell hozni a kiesett időt, amit a lezárások miatt vesztettek, csak ne rajtunk! Egy "kedves büfés" árajánlatai között szerepel a "hurka+köret = 1100 ft, kolbász +köret= 1900 Ft, aztán ehhez kértünk 2 db uborkát és már repült is a 4600 ft-os számla! Persze megmagyarázták, hogy a köretet pluszban kell számolni, náluk ugyanis nem evidens a kiírás alapján az, hogy a +köret az az ételhez jár.
Bejegyzés navigáció
A huszonnégy borosgazdánál összesen mintegy 300 tétel, borászatonként 8-12 fajta bor közül lehet választani. A fesztivál ideje alatt a Kisfaludy Színpadon szinte minden nap fellépők szórakoztatják a közönséget, mások mellett Kállay-Saunders András, a Fran Palermo, Heincz Gábor Biga, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band is hallható
Augusztus 9-én, pénteken kezdődik a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozata, amelyen mintegy 300 féle borral várják a látogatókat. A bor mellett bőséges lesz a zenei kínálat is - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a rendezvény szervezője. Mészáros József elmondta, hogy a hagyományokhoz híven a Tagore sétányon állítják fel a borosgazdák faházait. Idén Kálmán József, azaz az Arias borászat érdemelte ki az év füredi borászának járó első helyet. A pavilonok minden nap délelőtt 10 és éjfél között tartanak nyitva, borászatonként 8-12 féle palackozott bor közül lehet választani. A Balatonfüredi-csopaki borvidék 25 borászatának kínálatában rozék, fehér- és vörösborok, valamint gyöngyöző borok is szerepelnek majd a szeptember 1-jéig tartó rendezvényen. A Kisfaludy-színpad nagykoncertjei mellett idén először két kisebb színpadot is felállítanak, amelyeket Kékfrankos és Rizling névre kereszteltek, és amelyeken a koncertek mellett borkóstolókat is rendeznek. A borhetek idején a Budapest Klezmer Band mellett a Makám együttes, Szalóki Ági, a Magashegyi Underground és a Kelemen Kabátban is fellép Balatonfüreden.
A Borhetek szabályzata azonban nem vá bánjuk, hogy döntöttek helyettünk. A füredi Borhetekhez sokáig ragaszkodtunk. Korábban elhagytuk a többi országos nagyrendezvényt. Nem szeretném, ha kívülre kerülésünk a fontosságánál nagyobb visszhangot kapna. Az elutasító határozatot csak azért tettük közzé, hogy saját fogyasztóinkat tájékoztassuk, hogy hol találhatnak meg bennünket augusztus végén. (amikor feltehetőleg már szüretelni fogunk) Munkatársaimat megkértem, hogy semmiképpen ne kommentálják a hírt. A füredi borászokkal, különösen a Rizling Generáció tagjaival amúgy jó a kapcsolatunk. Rendszeres résztvevői az "Olaszrizling Szerintünk"-nek, javaslatomra kezdtek bele Szabó Istvánnal a csopaki Kódex nyomán egy minőségbiztosítási rendszer a "Regula"feltételeinek kidolgozásába. Nekik is, a Borhetek többi résztvevőjének is sok sikert és mindannyiunknak végre egy igazán szép szüretet kívánok! Mi pedig – mint egyébként is egész évben – délutánonként várjuk vendégeinket a páratlan, kilátást és borélményt, nyújtó Jásdi Borteraszon és a csopaki vasútállomással szemben a 71-esen, a Jásdi Vinotéka Borbárban.