Ha még csak a kalandokból szerzett maradandó emléknyomok, érzékterületre tett benyomások gyűjteményeként a történet-egységek sűrített kollázsát adnák, az is nagyon erős metonimikus líraiságot eredményezne, de az emléknyomokból tulajdonképpen Szindbád tudata, belső világa áll össze, ami már montázsként a Krúdy-próza hasonmásjátékát az elbeszélő és a szereplő között méltóan fejezi ki vizuális nyelven. A bevezető három percének megtekintése előtt olvassuk el a Női arckép a kisvárosban A harmadik út című szöveg bevezetőjét, húzzuk alá azokat a költői képeket, érzékleteket, amit el tudnánk képzelni, hogy Szindbád megőrzi magának tíz éven át ebből a szerelemből, majd keressük meg az intróban, melyik kép való ebből a történetből. ["A templomnak mohos zsindelyfedele volt, és örökkön nedvesség csurgott róla. "] Vajon mi lehet a jelentősége a jelentéktelen részleteknek, milyen időbeli dimenziót hordoz a városka, a templom, amely a szerelem térbeli helyszíne? [Különböző idősíkokat idéznek fel. ] Csoportosítsuk a filmképeket, hogy milyen módon utalnak az időre, elmúlásra, emlékezésre!
- Igen, beszéltünk rólad. Ámbár más dolgok is szóba kerültek. Langstrat olyan átható tekintettel nézett rá, mintha belelátott volna a gondolataiba. Tenyerét kinyitotta és egészen enyhén mozgatni kezdte a levegőben. Brummel belesüppedt a székébe, legszívesebben eltűnt volna a színről. - Ide figyelj - szólt bizonytalanul -, nem olyan nagy ügy... A nő beszélni kezdett, olyan volt számára Brummel, mint egy nyitott könyv. - Meg vagy... rémülve, úgy érzed, sarokbaszorítottak, elmentél Olivérhez... és olyan érzésed is van. hogy manipulálnak... - Erősen a férfi szemébe nézett. - Manipulálnak? Vajon kik? - Nem érzem úgy, hogy manipulálnának! Langstrat felnevetett, hogy egy kicsit oldja a feszült hangulatot. - Dehogyisnem érzed. Látom rajtad. Brummel a telefonra pillantott. - Ide telefonált Young? A nő csodálkozva nézett. - Semmi szükség nem volt rá. Olivér nagyon közeláll az Egyetemes Elméhez. Kezdek egyesülni az ő gondolataival. - Arckifejezése megkeményedett. - Alf, szívből kívánom, hogy neked is sikerüljön!
És olyan feltűnően volt öltözve, hogy Hank jobbnak látta, ha minél előbb beengedi. Hol késhet már ez a Mary? Marynek nem nagyon tetszettek az új tulajok, akik átvették az üzletet, a volt Joe's Markét élelmiszer áruházat. Nem. nem a kiszolgálással volt baja, nem voltak udvariatlanok vele, ilyen szempontból nem volt semmi kifogása. És nyilván időbe telik, míg kölcsönösen megismerkednek egymással. Maryt az zavarta, hogy mindig olyan titokzatosak voltak, amikor szóba került Joe Carlucci és családja. Mary csak annyit tudott róluk, hogy Joe, Angelina és a gyerekek váratlanul elutaztak Ashtonből, senkinek nem szóltak, senkivel nem közölték, hogy hová is mennek. Na mindegy. Kilépett az üzletből a parkolóba és sietett az autójához. Egy kis eladósegéd tolta utána a bevásárló kocsit. Mary kinyitotta a csomagtartót és a fiú mindent bepakolt. Hirtelen - látszólag minden ok nélkül - különös érzés hasított belé: a félelem és depresszió valami megmagyarázhatatlan, furcsa keveréke. Egyszeriben kiverte a hideg, remegni kezdett és csak az járt a fejében, hogyan juthatna minél előbb haza.
mégpedig a legkézenfekvőbb, - Talán a Fesztivál... - ez mindig kihozza a legrosszabbat az emberekből. Hanknek is megvolt a maga véleménye, de nem szólt semmit. A gyülekezetből lehetett valaki, gondolta. Sok mindennek elmondták már: szenteskedőnek. fanatikusnak, morális bajkeverőnek Még azzal is megvádolták, hogy homoszexuális és veri a feleségét. Az egyik dühös gyülekezeti tag lehetett az, esetleg Lou Stanley egyik barátja, vagy éppen maga Lou. Talán soha nem fog rá fény derül de nem is baj. Isten úgyis tudja, hogy ki volt. 3 Néhány mérföldnyire a várostói, a 27-es főúton egy nagy fekete limuzin száguldott. Hátul a plüss ülésen egy kövér, középkorú férfi ült a titkárnőjével, egy magas, karcsú, koromfekete hajú nővel. A férfi eleven, tömör stílusban diktált, a nő pedig gyorsírással jegyezte az üzletkötéssel kapcsolatos szöveget. - Valami eszembe jutott - szólt a férfi. A titkárnő fölnézett a jegyzetfüzetéből. - A professzornő azt állítja, hogy küldött nekem valamikor egy csomagot, de nem emlékszem, hogy valaha is megkaptam volna.
Tehát elkötelezett csoportvezetőket, közösségvezetőket keresünk, akik egy tanév-rendszerű csoportban szívesen megszervezik a "Kilenc hónap" sorozatot, vagy szívesen alapítanak FÉSZ közösséemléltető eszközök és tájékoztató kiadványok, melyeket a FÉSZ foglalkozásokon haszná, ahol működnek, helyben keresnek életpárti szülészorvost, jogászt, pszichológust, védőnőt, akik előadásokon el tudják mondani a saját szakterületükhöz tartozó életpárti szempontokat. Mi abban tudunk segíteni, hogy a közösségvezetőknek átadjuk a tematikát, az üzenetet, a lehetséges válaszokat. Így többen lehetünk, akik párhuzamosan együtt dolgozunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem megyünk sehová, ha hívnak. Amit bírunk, azt továbbra is vállaljuk. Miután a FÉSZ kiépült, felismertem azt is, hogy a fiatalok önmagukat már jobban tudják vezetni, ezért átadtam nekik a kormányrudat, és a felnőtt korosztályra kezdtem koncentrálni, mert nemcsak a fiataloknak, hanem minden korosztálynak szüksége van erre a tudásra.
- Küzdeni fogunk. - Igen, küzdeni fogunk erősítette meg a barátja. Ott álltak a térdelő lelkész mellett; és ebben a pillanatban fokról-fokra, mint egy kibomló bimbó, fehér fény kezdte betölteni a termet. Megvilágította a hátsó falon levő keresztet, lassanként ki lehetett venni a padsorok színét, a fény egyre erősebb lett. Az előbb még szerény és egyszerű szentélybe most földöntúli szépség költözött be. A falak halványan fénylettek, a kopott szőnyeg szinte izzott, a kis pulpitus pedig őrszemként magasodott ki az ellenfényben. A két férfi sugárzó fehér fényben ragyogott, ruhájuk átváltozott és mintha lángolt volna. Arcuk bronzos színben, szemük tűzként izzott. Mindkettőjük derekát csillogó arany öv fogta át és oldalukon fényes kard lógott. Kezüket a fiatalember vállára tették. És ekkor méltóságteljesen kinyíló ernyőként selymes áttetszőén csillámló hártyák kezdtek kibomlani hátukból és a vállukból, szárnyakká nőttek és a fejük fölött átfedték egymást. Fiatal védencüket békesség járta át, lassan abbahagyta a sírást és megnyugodott.
"A munkaadók többsége fél attól, hogy sérült embereket foglalkoztasson. A negyvenezer hazai látássérült harmada képzett fiatal, akik közül mégis kevesen tudnak elhelyezkedni. A nem mindennapi Láthatatlan Kiállítás erre is felhívja a figyelmet. Interjúalanyunk pedig elárulja, hogyan tud boldogulni egy látássérült ember. "Koraszülöttként inkubátorban töltöttem az első heteket, mígnem kiderült, hogy túladagolták az oxigént; ez okozta a vakságomat" – meséli Feri, a Láthatatlan Kiállítás egyik tárlatvezetője. Nyolcan állunk egy udvaron – legalábbis ezt mondják, s mi elhisszük -, valóságérzékelésünk pedig teljesen a feje tetejére állt. Talajon tapos a lábunk, fatuskóba szorult baltát tapintunk a kezünkkel és hangok vesznek minket körbe – a legnagyobb fenyegetésnek azonban az arcunk elé csapódó ágak bizonyulnak, nem készültünk fel rájuk. A látogatók teljesen eltérően viselkednek a sötétben, ezt a tárlatvezető is megemlíti, aki saját állítása szerint három-négy hete vezet már csoportokat. Van, aki már a bejáratnál pánikrohamot kap, ahogy körbeöleli a sötét, mások ismerkedni kezdenek és egymásba kapaszkodnak, hogy horgonyt kapjanak az ismeretlenben.