Webhelyünk használatának folytatásával Ön elfogadja a sütik használatát.
Decemberben jellemzően felhős az ég, a hónap első felében inkább, mint a második felében. Azaz december második felében több a napos órák száma. Decemberben az októberi és novemberi monszun szezonból már csak annyi marad, hogy azért elég csapadékosnak számító hónap. A hónap első felében közel 50%-os esélye van annak, hogy bármely nap essen az eső, ez a kockázat azonban december második felében már csak 37 százalékos. Az elsők jellemzően gyengék, nem zápor jellegűek. A levegő páratartalma igen magas (85%). Koh Samui időjárása januárban Az időjárás szempontjából január megfelelő időpont Koh Samui meglátogatásához. A nappali 28 fok elég meleg, de nincs kellemetlen hőség. Éjszaka a 24 fok pont jó, Átlagban napi 7 napos órára lehet számítani. Ha nincs napsütés, akkor inkább jellemző a felhős ég, mint az eső. Dél táján jó eséllyel lehet számítani napozásra alkalmas időjárásra. Az év keresztmetszetében január a legfelhősebb hónap. Ez főleg a hónap első felében jellemző, a második felében már ritkábban felhős az ég.
Már maga az utazás is fontos tapasztalatszerzés volt, hiszen rengeteg turistánk utazik innen oda. Igyekszünk a legjobb, leggyorsabb cégekkel dolgozni együtt és azokat. Miért utazzunk a gyerekekkel a Dominikai Köztársaságba. Thaiföld különleges látványossága - az úszópiac de mikor utazzunk? Isztria belülről. Marrákes tíz nevezetessége, amit mindenképpen látni kell Koh Samui: sztárok és életművészek nyaralóhelye. Néhány érdekes tény a Maldív-szigetekről itt található a világ 20 legszebb strand közé beválasztott tengerpartok közül jó néhány (pl. : Diamond Beach, Ko Samet vagy Rayavade Hotel strandja, Phi-Phi sziget (Forbes magazin) Bangkok egy izgalmas, nyüzsgő metropolis, itt mindent lehet! Ki ne hagyja, ha nem járt még itt Körutazás Srí Lankán - mikor utazzunk sri lankára Sri Lanka Időjárása. Sri Lanka tulajdonképpen egész éves úti cél, csak tudni kell, melyik részére utazzunk adott hónapban. Az időjárást két monszun határozza meg: a dél-nyugati a sziget dél-nyugati részére hoz csapadékot májustól szeptemberig, it a. Hírek Mikor utazzunk, ha nem akarunk folyton esőt a nyakunkba, ha el akarjuk kerülni a tömeget és szeretnénk kifogni az olcsóbb szobákat is Koh Samui időjárása áprilisban Az átlagos nappali hőmérséklet áprilisban 32 fok körül van, éjszaka pedig, 26 fok a jellemző Ha mégsem, rengeteg taxist fog találni, aki hajlandó.
nagyon gyávák, kifejezetten félnek az emberektől, már csak azért is, mert a helyi népek gyakran bántják őket. " (Bubi) Időjárás Hónapokra lebontott információ itt - ajánlott link A Chaweng Beach főutcája eső után - c. fotója Közlekedés A sziget partvonalát követő, kb. 52 kilométeres főút a közlekedés fő színtere. Ezen mozognak a turisták bérelt robogókkal, taxi autóval, motorkerékpáros taxival, tuktukkal. A turisták többsége az olcsó és hangulatos tuktukokkal közlekedik. Jellemzően: 100-200 baht/fő. Hamar ki lehet igazodni a viteldíjakon és aztán már nem kell aggódni, mert az utas becsapása ritka. pb 2500 forintnak megfelelő helyi pénzért (300 baht körül) lehet egy napra robogót bérelni. Motorozás szigorúan fejvédővel (nem úgy, mint a bohóckodó fazon az alábbi képen)! Aki otthon nem motorozott előtte, inkább menjen tuk-tukkal, ha megoldható. "Koh Samuin belül nagyon drága a taxi, a legtöbb taxis min. 500 THB-tól kezdődik, így azt nem igazán ajánlom. A szigeten belül vannak tuk tuk –ok, amelyek lényegében olyan autók, aminek a hátulja nyitott, ezek valamivel olcsóbbak és lehet alkudni.