világháborúban a vasúti ezrednél szolgált a szerb, az orosz és a román fronton összesen 24 hónapon keresztül. Őrmesterként szerelt le 1918-ban, kitüntetései ezüst érdemkereszt, Károly-csapatkereszt. Az ún. tanácsöztársaság idején kommunistaként kompromittálta magát. A Zalaegerszegi M. Kir. Törvényszék 1923-ban kommunista izgatás vádjával másfél év börtönre ítélte, melynek letöltésétől csak kegyelmi eljárás mentette meg. A HÉV-nél 1921-től a Cinkota-Nagyicce állomáson, majd 1927-től Csömör állomáson teljesített szolgálatot. Az 1930-as években Csömörön állomásfőnök volt. Több szemtanú egybehangzó vallomása szerint a magyar címer kettős keresztje fölé helyezte a vörös kalapácsot, és Litvinovot, a szovjet külügyminisztert dicsérte. A gödöllői főszolgabíró, vitéz Endre László hivatalból kivizsgáltatta az esetet, és elrendelte Rothschild internálását 1936 novemberében, ami meg is történt. Az alispán jogkörénél fogva 42 nap múlva szabadlábra helyezte Rothschild Gézát. Nem telt el egy év sem, 1937-ben a büntető törvényszék öthavi fogházra ítélte Rothschildot, aki ellen HÉV-utasok tettek bejelentést, hogy Kun Béla idejének visszatértével fenyegette őket.
Alakításait könnyed, természetes szerepformálás jellemzi. Kellemes orgánuma van, szépen beszéli a magyar nyelvet, 1995-ben megkapta a Kazinczy-díjat. Azon kevés színész közé tartozik, akinek a hangját a színház minden pontjáról hallani és érteni. Mécs Károly és Almási ÉvaNémetül és franciául is játszott, a színészmesterséget egy évadon át Bécsben gyakorolta. Szekszárdon kilenc éven át volt a német nyelvű színház vezető színésze. Bárhol is járt, mindig azt vallotta:"A színésznek meg kell őriznie az integritását. "A jóvágású fiatal színészt igen hamar felfedezte a film is. Pályájának elején őrá osztották a snájdig katonák és huszártisztek szerepét. Még főiskolás korában játszotta Noszty Ferit a Noszty fiú esete Tóth Marival című filmben. Ő volt A kőszívű ember fiainak Baradlay Richárdja, és évekkel később egyik főszereplője a 80 huszárnak. Ezenkívül több sikeres filmben is játszott: Két emelet boldogság, Esős vasárnap, Felfelé a lejtőn, Napfény a jégen, 141 perc a befejezetlen mondatból.
Szentjóby Staub Elemért Csömör díszpolgárává választották posztumusz 1996. okt. 23-án. (Dr. Marinovich Endre: Szentjóby Staub Elemér. Csömöri Fórum, 1996. november) Turnovszky István (Szentfülöp, Bács-Bodrog vm., 1879-Csömör, 1950) pedagógus Apja kertész volt. Tanítói oklevelet Kalocsán szerzett 1900-ban, és még ebben az évben Csömörön elkezdte működését. Az iskolán kívüli népművelés előadója volt. világháborúban 48 hónapig szolgált a szerb, a román és az olasz harctéren, hadnagyi rangban szerelt le 1918-ban. Újra el foglalta tanítói állását Csömörön. Feleségül vette Lesmaiszter Jozefint, a zebegényi kántor és postamester lányát, altanítóként 1905-től Csömörön élt. A helyi mezőgazdasági ismét lőiskola 2 holdnyi területén gyümölcsfákkal foglalkozott. Rezső fiuk Baján szerzett tanítói oklevelet, és 1930-tól Csömörön tanított. Turnovszky István Kertbarát Klub alakult Csömörön 1975. 15-én amelyik évente megrendezi a helybeliek borversenyét a hagyományos étel kóstolóval egybekötve. A Kertbarát Klub kirándulásai nagyon népszerűek az 1980-as évektől kezdve.
A rendőrség kötelékébe lépett 1953. 26-án, ahol 1955-ben bűnügyi szakvizsgát tett. Ezután a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába került bűnügyi nyomozóként. Főleg gyilkosságok, rablások és betöréses lopások bűnügyeiben folytatott nyomozást. Néhány évig a Fővárosi Rendőrség erkölcsrendészetének is a vezetője volt. Az ELTE Jogtudományi Karán diplomát szerzett, doktorált 1961-ben, közben letette azokat a szakvizsgákat, amelyek a bírói, ügyészi és ügyvé di munka végzéséhez szükségesek. Több mint 10 évig volt a Bűnügyi Vizsgálati Osztály vezetője (jogi munkakör), 1982-ben kinevezték főkapitány helyettesnek, 1985—1989. l-ig Budapest rendőrfőkapitánya volt. A nyugdíjkorhatár elérésekor a saját kérésére a Magyar Népköztársaság tábornokaként (rendőr vezérőrnagy) vonult nyugdíjba. Kiemelkedőbb ki tüntetései a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz, ezüst és arany fokozata, valamint a Kiváló Szolgálatért Érdemrend. A Budapesti Jogász Szövetség alelnöke volt, tagja volt a Belügyminisztérium Tudományos Tanácsának.
A leírtak alapján ajánlja az Őrbottyánért Díjra az Egyesületet Buskó Levente. Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Őrbottyánért Díjat adományoz Kereskényi János részére. Őrbottyánban 1980-tól tanítóként, majd tanárként, a szaktanári feladatok ellátása mellett a közösségépítés volt a szívügye. 1986-tól iskolaigazgatóként az intézmény fejlesztése, a településen élő gyermekek oktatása, nevelése volt a célja. 1999-től 2006-ig Őrbottyán polgármestere, majd 2008-ban visszatért eredeti hivatásához: pedagógusként gyarapította az ifjúság tudását, hatott érzelmeikre személyes példával, jó kedvével. A település életében vállalt két évtizedes aktív vezetői tevékenységéért az Őrbottyánért Díj odaítélését javasolta Pittlikné Bóta Judit intézményvezető, a Kvassay Jenő Általános Iskola igazgatója. Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete Nyugdíjba vonulási Emléklapot adományoz Szoboszlai Józsefné részére. Szoboszlai Józsefné, Erzsike 16 éves korától kedve – immáron 46 éve – folyamatosan dolgozik.
1967-ben az Egy szerelem három éjszakája című film forgatásán (rendezte: Révész György) méltatlan helyzetbe hozták, amiért beperelte a Magyar Filmgyártó Vállalatot. Bár a pert megnyerte, 25 évig nem hívták filmszerepre. 1984-ben ismét a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahova Vámos László hívta. 2000 és 2012 között a Pesti Magyar Színház tagja volt. 2014-től a Nemzeti Színházban és néhány darabban a József Attila Színházban is vendégszerepel. 1995–1999 között az Aase-díj kuratóriumának tagja volt. 2000-ben a Magyar Országos Színészegyesület, a MASZK elnökévé választották, 2004-ig töltötte be a tisztséget. 2007–2010 között A Pro Solidaritas 2007, a Magyar Színház művészeiért Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. Évekig a Pesti Magyar Színiakadémia (korábban Nemzeti Stúdió) tanára is koratív megjelenésű, kifejező, mély orgánumú, szerepeit mindig alaposan kidolgozó művész, akit már pályakezdőként Lukács Margit és Sulyok Mária utódjaként nkásságát számos díjjal ismerték el. 1973-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1983-ban Érdemes művész, majd 1996-ban Kiváló művész lett.