A legtöbb vezetői engedély segédmotoros kerékpárra szól, hiszen az A-tól E-ig szóló összes jogsi alkalmas moped vezetésére. Hivatalaosan segédmotoros kerékpárt említ a KRESZ, de a köznyelvben gyakran használjuk a moped, robogó és legujabban a segmó kifejezéseket is. A segédmotoros kerékpár (moped, robogó), mint közlekedési eszköz a KRESZ szerint járműnek minősül, aki pedig azon ül és részt vesz a közlekedésben, vezetővé válik. Így a közlekedési szabályokat be kell tartania. Csak érvényes vezetői engedéllyel vezethetjük az utakon, de A kategóriától D-ig bármely megszerzett jogsi megfelelő. Többek között mopedet vezetni csak vezetésre alkalmas állapotban szabad, azaz sem alkohol, sem a vezetési képességre hátrányosan ható egyéb szer befolyása alatt nem állhatunk. A segédmotoros kerékpár csak bukósisakkal vezethető, ritka kivétel a zárt utastérrel rendelkező moped. Kétkerekű segédmotoros kerékpáron utast szállítani, mopedhez utánfutót kapcsolni nem szabad. A segédmotoros kerékpárt - bár motoros járműnek minősül - mégsem soroljuk a gépjárművek közé, ezért autópályán és autóúton sosem közlekedhetnek.
§ (9) bekezdés 63/b. ábra szerinti kiegészítő táblával ellátott megállást vagy várakozást tiltó jelzőtábla hatálya alá eső területen szabálytalanul várakozik, b) a 37. § (4) bekezdésében, továbbá a 40. § (1)-(2) és (5) bekezdésében, valamint a (8) bekezdésének b) és c) pontjában meghatározott megállási tilalom megszegésével, vagy a rendelkezésekben meghatározott megállási feltételek figyelmen kívül hagyásával szabálytalanul várakozik, c) kijelölt rakodóhelyen szabálytalanul tartózkodik, d) a mozgáskorlátozottak gépkocsijai részére fenntartott, jelzőtáblával vagy útburkolati jellel megjelölt várakozóhelyen jogosulatlanul várakozik. A jármű elszállításáról a közterület-felügyeletnek, illetve az út kezelőjének a rendőrséget is értesítenie kell. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: "(3) Azt a hatósági jelzéssel nem rendelkező járművet, amely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt, főútvonalon tilos, mellékútvonalon – közterület-használati engedély nélkül – legfeljebb 10 napig szabad tárolni.
Hírlevél feliratkozás Ne maradjon le a legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket! Feliratkozom a hírlevélreHírlevél feliratkozás Ne maradjon le a legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket! Feliratkozom a hírlevélre
40. §-ának (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: "(9) A járdán a mozgáskorlátozott személy (illetőleg az őt szállító jármű vezetője) járművével, a betegszállító gépjármű, a kerékpár, a kétkerekű segédmotoros kerékpár és a kétkerekű motorkerékpár a (8) bekezdésben említett egyéb feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg. 48. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: "(9) A zárt utastérrel (vezetőtérrel) nem rendelkező motorkerékpáron és segédmotoros kerékpáron utazó személynek becsatolt motorkerékpár-bukósisakot kell viselni. Ilyen járművel csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a járművezető és az utas becsatolt motorkerékpár-bukósisakot visel. " A R. 54. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki: "(9) A három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpárral személyt szállítani akkor szabad, ha a jármű vezetője a 17. életévét betöltötte. Az R. 1. számú függelék II. fejezet j) és k) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak] "j) Motorkerékpár: a külön jogszabályban L3e járműkategóriába sorolt kétkerekű oldalkocsi nélküli, L4e járműkategóriába sorolt oldalkocsival rendelkező jármű, továbbá a motoros tricikli.
A behajtási tilalom alól az út kezelője felmentést adhat. A kiegészítő jelzőtáblán "Kivéve engedéllyel" felirat is elhelyezhető. 16. §-ának (1) bekezdése a következő z/6. ponttal egészül ki. [A veszélyt jelző táblák:] "z/6. "Torlódás" (95/f ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton forgalmi akadályt képezhetnek a feltorlódott járművek; Az R. 17. §-ának (1) bekezdése a következő d/2. ponttal egészül ki: [A tájékoztatást adó jelzőtáblák a következők:] "d/2. "Magánút" (109/b. ábra); "Mindkét irányból behajtani tilos" (40. ábra) jelzőtábla alatt elhelyezett tábla azt jelzi, hogy az út a közforgalom elől el van zárva. §-ának (1) bekezdése a következő v/1. ponttal egészül ki: "v/1. "Útirány-előjelző tábla" (139/a – 139/b. ábra); a tábla autópályán és autóúton azt jelzi, hogy a megjelölt helységek vagy a megjelölt országok a következő útkereszteződésnél melyik irányban érhetők el;" Az R. §-ának (1) bekezdése a következő y/1. ponttal egészül ki: "y/1. "Útvonal-megerősítő tábla" (145/a. ábra); a tábla autópályán és autóúton az út számát, a táblán megjelölt települések távolságát (km mértékegységben) jelzi, továbbá az útcsatlakozások távolságát is jelezheti;" Az R. 37.
Aki Magyarországon ittas állapotban gépi meghajtású járművet vezet, azzal szemben a gépjárművezető szervezetében jelen lévő alkohol mennyiségéről függően 30 000. - Ft – 100 000. - Ft közötti közigazgatási bírságot szabhatnak ki és vezetői engedély elvételére is sor kerülhet, mely következménye bírósági eljárás. Finn-módszeres ellenőrzés Baranya megyében rendszeres az ittas vezetők forgalomból való kiszűrése céljából bevezetett Finn-módszeres ellenőrzés. A módszer lényege, hogy előre kijelölt leállítási helyen több rendőr bevonásával pillanatok alatt elvégzik az arra közlekedő összes járművezető alkoholteszteres ellenőrzését. Ha a járművezető az ellenőrzés során nem bizonyul ittasnak, úgy azonnal tovább haladhat, míg ittasság esetén az érintetteket félreállítják és velük szemben eljárást kezdeményeznek. Ha Ön kulturált szórakozás keretében alkoholt fogyasztott, gondoskodjon a biztonságos hazaszállításáról, melyre több lehetőség is van: soros "bulisofőr" kiválasztása a társaságból, éjszakai tömegközlekedési járat vagy taxi igénybevétele, esetleg hozzátartozó igénybevétele.
A kerékpárúton más jármû közlekedése tilos; 26. ábra f) "Kerékpárút vége" (26/a. ábra); 26/a. ábra g) "Gyalogút" (26/b. ábra); a tábla olyan önálló utat jelez, amely a gyalogosok közlekedésére szolgál; jármû közlekedése a gyalogúton tilos; 26/b. ábra 26/b/1. ábra h) "Gyalogút vége" (26/c. ábra); 26/c. ábra i) "Gyalog- és kerékpárút" (26/d. ábra): a gyalogos, a kerekesszék és a kétkerekû kerékpár közlekedésére kijelölt út. Ha a gyalogos és a kerékpáros forgalmat burkolati jel választja el (26/e. ábra) a gyalogos és a kerékpáros csak az útnak a részére kijelölt részén közlekedhet; 26/d. ábra 26/e. ábra 26/d/1. ábra 26/e/1. ábra j) "Gyalog- és kerékpárút vége" (26/f. és 26/g. ábra). 26/f. ábra 26/g. ábra g/1. "Gyalogos övezet (zóna)" (26/h. ábra); a jelzõtábla olyan terület kezdetét jelzi, amelynek útjai a gyalogosok közlekedésére szolgálnak; jármû közlekedése a gyalogos övezetben tilos. Ha a tábla alatt idõszakot megjelölõ kiegészítõ tábla van (26/h/1. ábra) - a jelzett idõszakon kívül - az ott lakók jármûvei, illetõleg az út kezelõje által kiadott engedéllyel rendelkezõk jármûvei, valamint a kerékpárosok - a gyalogosok veszélyeztetése nélkül - legfeljebb 10 km/óra sebességgel közlekedhetnek.