Évszakonként más választék van, így találhatunk például almás pités, zserbós és sütőtökös ízűt is, mindezt nagyjából 650 Ft-ért. F Fanni Takács Vettem egy jegeskávét, amit a hűtőben tárolnak majd'600 forintért (úgy gondoltam, megéri, hiszen ittam már ilyet ott, és akkor nagyon finom volt) de olyan savanyú volt, hogy ki kellett dobni. Majd beleharaptam az egyébként finom csökkentett szénhidrát tartalmú péksütibe, és egy rövid szőkés hajszálat húztam ki a számból. Az ásványvizemre nem volt csak hatással az igénytelenség. Nem éri meg, hogy ennyi pénzt tegyek fel arra legközelebb, hogy hátha minőségi lesz az, ahogy a terméket a vevőhöz juttatják. Sajnálom. Z Zsolt Kornél Marosvári-Szabó Ma reggel vásároltam ott. A bolt egyik végében a pékáruból vásároltam, az eladó a bolt másik felében lévő pénztárgéptől kérdezte, hogy miket kérek. Négy dolgot kértem, egy lemaradt. Sokan voltak utánam én sem figyeltem, de ha nem öt méterről szolgált volna ki, talán sikerült volna. Köszönni ő sem tudott. ☹️ Minőségi kiszolgálást vártam, csalódtam.
Amit eddig kóstoltam onnan, az jó állagú, ízletes, és friss volt. Nincs nagy tömeg, két bejárata miatt jól megközelíthető. Sajnos a káposztás süti már nincs - ezért megérdemelne a hely mínusz egy csillagot:) Midani Nizar Azt vártam volna az ilyen minőségi üzlettől, hogy amikor belépek, köszönéssel fogadnak, ehhez képest hiába köszöntem előre, az eladó nem fogadta a köszönésemet. Az a vékonyka pizzaszelet, amit kértem, nem ér 370 forintot, legfeljebb 300-at, de a reális ár egy százassal kevesebb, 270 forint lenne. A magas árhoz színvonalas kiszolgálás tartozna, de csak modortalanságot kaptam. Pénzvisszaadásnál az eladó rám akarta sózni a nem kívánt 5 forintosaikat, amikkel nem akartam megterhelni a zsebemet, ezért otthagytam neki. Ócska módszernek tartom ezt a meg nem érdemelt borravaló kicsikarására. Ha valamivel olcsóbb árakkal és sokkal kultúráltabb kiszolgálással folytatnák a működésüket, visszatérnék hozzájuk, de így nem érdemes. P Petra Rendszeres visszatérek ide, mert nagyon szeretem az ízesített lattéjukat, aminek a tetejéről nem spórolják le a tejszínhabot sem.
Budapest VI. kerület Nyugati tér 6 éve, 3 hónapja Leírás"Nyugati téren az óra alatt találkozunk"! Frekventált helyen, a legismertebb találkozási ponttól néhány méterre működő Pub berendezéssel együtt ELADÓ! ITALBOLTNAK KIVÁLÓ LEHETŐSÉG! Érdeklődni: +36203300171Kapcsolat a hirdetővel Tóth Ágnes ☎ +363033-mutasd+36303300171 ElhelyezkedésBudapest VI. kerület Nyugati tér Hasonló hirdetések Eladó 300 m2 üzlethelyiség, Újszentiván Újszentiván 300 m2-es vendéglátó egység, pékség, hosszútávú megbízható bérlővel eladó! A környék egyetlen és nagyon közkedvelt péksége, más településekről is átjárnak vásárolni. Újszentiván központjában a polgármesteri hivatal mellett kínálok eladásra rendkívül... Sándorfalvi lehetőség - Sándorfalva Sándorfalva Sándorfalván kínálok megvásárlásra egy 1008 m2-es, sarki telken elhelyezkedő 96 m2-es házat, ami jelenleg üzlethelyiségként funkcionál. A telek nagyságából adódóan osztható, két bejárattal rendelkezik, így kihasználhatósága több lehetőséget is magába... "Vitrin üzlethelyiség" eladó a belváros szívében - Szeged, Belváros Szeged, Belváros "Vitrin üzlethelyiség" eladó a belváros szívében Szegeden, a belváros szívében, bejáratott üzlethelyiség eladó.