Makacs tény, hogy kevés, olyan rendező van, aki egyetlen életművön belül ennyiszer és ilyen játszi könnyedséggel képes bennünket kiszakítani a szürke hétköznapok valóságából (hogy aztán néhány másik filmjével pedig kicsit elhozza nekünk a történelemkönyvek rideg realitását). Azt a tényt pedig méginkább izgalmasnak tartom, hogy egyik filmjében a nácikat képregénybe illő, egydimenziós, látványgonoszoknak ábrázolja, míg egy másik művében már valós szörnyekként láttatja, akik emberek sokaságának keserítették meg az életét. A Frigyláda arra is tökéletes példa persze, hogy megnézzük, Spielberg-nek milyen éles szeme van a jelenetek felépítéséhez és megrendezéséhez és hogy ebben milyen jó társa neki Douglas Slocombe: megannyi hatásos, emlékezetes szcéna került a filmbe, legyen szó akár Marion és Indy első, újbóli találkozásáról, a nácikkal való első bunyóról, vagy éppen arról a bizonyos autósüldözésről. Mind egy szálig parádésan, profin levezényelt és képileg rendkívül imponáló jelenet, amely vagy a dinamikájával, képi humorával, illetve fokozódó intenzitásával vesz le a lábamról, vagy a kifejező, enyhén stilizált képkompozícióival (ahogyan Indy hatalmas árnyként ott áll Marion mögött, szépen kiemelve, hogy kvázi a múlt árnyaként lépett be újra a lány életébe).
Íme... 2022. január 10. : A legviccesebb rejtett utalások kedvenc filmjeinkben Összegyűjtöttünk hét igazán kreatív easter egget A téglából, a Toy Storyból,... 2021. december 18. : Best of Spielberg - szerintünk! 75 éves az egyik legnagyobb élő filmrendező, Steven Spielberg, aki gyakorlatilag... 2021. november 7. : A filmtörténelem 10 leghíresebb improvizációja Van, amikor a színész jobban érzi, mi illik a jelenet hangulatához, mint maga az... 2021. október 20. : Ez a 10 legviccesebb filmes elhalálozás A halál a filmekben sem vicces, kivéve, amikor igen. Ezek a kedvenc jeleneteink.
Természetesen erről van szó: De akad a filmben még karók által átszúrt Alfred Molina (megérdemelte), repülőgép propellere által ledarált náci bokszbajnok (szintén megérdemelte), koponyák szemüregén át kúszó kígyók és megmérgezett majom. (Nem érdemelte meg, bár egy kis spicli volt ő is. ) Azaz csupa olyan látványelem, amely ma Amerikában 17-es karikát érdemelne, Magyarországon meg 16-ost. Mégsem úgy volt ijesztő és véres Az elveszett frigyláda, hogy örök életre traumatizálja a 10-12 éves gyerekeket, akik ezerszer átmásolt VHS-en nézték a (jó esetben fogalmatlan) szülők hallgatólagos engedelmével a rendszerváltás környékén, hanem úgy, hogy beindította a fantáziájukat (na jó: fantáziánkat), és még hetekkel az élmény után is előkerült az isiben, hogy emlékszel, amikor a bőrkabátos nácinak leolvadt az arca, a másik meg így felrobbant?! Az ominózus jeleneten egyébként hónapokig dolgozott az azóta is Star Wars- és Marvel-felelős Industrial Light & Magic, természetesen számítógépes rásegítés nélkül: makettekkel, szobrokkal, kézzel és robotokkal animált bábokkal és optikai trükkökkel, amelyek nagy részét ők találták fel, például a film kedvéért.
Spielberg hét - Az elveszett frigyláda fosztogatói Raiders of the Lost Ark1981 SPIELBERG HÉT A CINEMA MOMBAN: július 14. 18:30 - Cápa július 15. 18:30 – Az elveszett frigyláda fosztogatói július 16. 18:30 – Schindler listája július 17. 18:30 – Ryan közlegény megmentése július 18. 18:30 – Világok harca július 19. 18:30 – Párbaj július 20. 18:30 – Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag Indiana Jones régész, professzor és kalandor egy személyben, aki semmilyen veszélytől sem riad vissza, hogy megszerezzen egy műkincset. 1936-ban híre jön, hogy a németek hatalmas ásatásokba kezdtek Egyiptomban. A Biblia legendás ereklyéjét, a frigyládát keresik, amiben Mózes kőtáblái találhatók a tízparancsolattal. A mítosz szerint ugyanis legyőzhetetlenné válik, aki a ládát birtokolja. Az amerikai titkosszolgálat megbízza Indiana Jones-t, hogy előzze meg a nácikat. A kalandvágyó professzor Egyiptomba utazik, ahol elkeseredett harc bontakozik ki a frigyládáért. A film még nem található meg a műsoron. Beugró a Paradicsomba Minden jót, Leo Grande Nincs baj, drágám Mosolyogj Ecc, pecc, ki lehetsz?