Az utcán mennyivel hidegebb van, mint bent a kocsiban. De mire ezt felfogná, rúgást érez az oldalában, durva, erős buldózerlökést, egy széles talp nyomását, mintha gép tolná kifelé a kocsiból, és a szélesre tárt ajtón keresztül most már tényleg esik is bele a semmibe. Ki fog zuhanni, be fogja ütni a fejét, már megint a fejét. Erre gondol. Karja mégsem mozdul, nem reagál a teste, nem védekezik, csak az agya fogja fel, a rántást is csak a fejében érzi, nem pedig a lábában. Amikor meglendül az autó, mozdul, indul, vonszolja fél méteren át, de aztán a bokája végre kiszabadul az ülés szorító fogságából. Mozdulatlan nyugalom. Kidőlt végre, kint van az autóból, de még mindig oldalról, 90 fokban eltekerve nézi a világot. A fekete aszfalt itt siklik a bal szeménél, fut tőle el, a távolba, a másik ablakból kizuhant ember, az öltönyös férfi alá, mint egy feszes szőnyeg. A képben, az eltekert életképernyőben most megjelenik a saját autója. Az ajtaja még mindig nyitva. Ez tűnik fel neki, a nyitott ajtó, semmi más.
Aztán csak álltak mozdulatlanul. Mind a ketten. A fekete álarcos vadbarom és ő. Érezték, hogy még nincs vége. Mégsem tettek semmit, mert egymásra vártak. A másikra. Hogy ki mozdul előbb. André puszta kézzel, a vadbarom viszont vértől csöpögő baseballütővel. Az imént kiosztott három halál mégis kiegyenlítette az erőviszonyokat. – Csak a kislányomért jövök – ismételte meg André a húsz másodperccel ezelőtti mondatot –, azt hiszem, hazaviszem. Aztán lépett előre megint, pont úgy, mint amikor az első genny az imént kitartotta felé a kezét. De ez most elfutott. Hiába volt fegyver a kezében, megijedt. És ment. Ki a kertkapun, ahol valamiféle lidérces kábulatban utat nyitottak előtte az emberek. Hagyták elmenni, transzba esve a halál látványától, mintha nem is ember lenne ez, csak egy rossz szellem. Aki épp most távozik. André közben az óvodaajtó felé lépett, amit az utolsó barom még mindig a testével támasztott. A többiek, az ablakokat Molotov-koktéllal betörő mocskok hátrafelé menekültek, eldobtak mindent, és most már szaladtak, amerre láttak.
Csattant az aszfalton, pattant, és valahol mögötte elszállt a semmiben. André a kitört hátsó ablakok két oldalán, mintha sztereo hangfalak lennének, ezredmásodpercnyi időre meghallotta a süvítést. Balról jött, jobbra ment. Talán tíz méterrel mögötte. Ezt üzente André füle, a tapasztalat, a sokévnyi rutin. Tíz méter. Őrület! Ez már az ő terepe volt, lőni, precízen. Ekkora távolságból a tízméteres tévedés André számára a fegyvert évente legfeljebb kétszer a kezébe fogó, közepesen tehetséges ember ijesztő kaszálását jelentette. Kanyarodás közben villanásnyi időre meglátta a rendőr szája elé fordított fejhallgatómikrofont, egyetlen képkockából felfogta, hogy a rendőr fülébe most ott beszél valaki, aki tudja, hogy ő szökik. A lövöldöző rendőrt a letámasztott motorjával együtt csikorogva hagyta maga mögött, és kifordult a Rákóczi útra. Talán csak a kocsira célzott, a kerekekre. Ez járt még mindig a fejében, mert egyszerűen nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy Budapest kellős közepén éles lőszerrel vadásznak rá.
Az amerikaiak pedig a háromszorosát. Ennyivel hatékonyabbak, szervezettebbek és profibbak. A Nyugat, az az ominózus haláltanya pár év alatt felszívott négyszázezer magyar gazdasági emigránst. Ha nem tette volna, ha azok a magyarok még mindig otthon vergődnének, akkor húsz százalék felett lenne a magyar munkanélküliség. Úgyhogy Magyarország hanyatlik, cseszd meg, nem a Nyugat, még ha ők hatan jól járnak, akkor is. Budapest – Magyarország Mehetett volna egyenesen. André előtt a harmadik utcasarokig nem volt senki, ő mégis azonnal éles jobbkanyart vett. Az autót akarta megérezni, hiszen úgyis mindjárt a nyomában lesznek. Még nem látta, de már hallotta a szirénát. Biztos van rádiójuk, segít nekik a diszpécser és a többi járőrkocsi, úgyhogy nem lesz egyszerű. Éreznie kell ezt a lepusztult BMW-t, éreznie, mintha összenőtt volna vele. Nincs más esélye. Hányszor csinálták ezt, hányszor! A francia idegenlégió elitalakulatában, a GCP kommandóban, a majdnem két évig tartó kiképzés állandó, soha el nem lazsált tréningje volt beülni mindenféle autóba, és egyetlen perc alatt megérezni a teljesen új kocsi súlypontjait.